Forever Young!

2013.06.21(Péntek)

Míg arra voltam ítélva, hogy itthon legyek nem történt velem semmi érdekes. Sophie át járkált hozzám minden este, hogy beszélgessünk. Kiderült, hogy Carlos-al eléggé öszemelegedtek. Ma az évzárón kézenfogva (!) jelentek meg. So nem az a lány aki nem állja azt, hogyha esetleg balai utálkozva nézni. Sőt, inkább kihúzza a mellkasát(persze nem olyan lenézően), és erős marad. Ezért is tisztelem. 

Rékának mikor elmeséltem, hogy minő csúfos véget ért a hazajövetel eléggé eltorzult arccal ült a webkamera előtt (of course Skype-oltunk) és aztán mikor mondtam, hogy 'de a fényképezőnek nem lett semmi baja!' nemes egyszeűséggel kinevetett. Na jó inkább velem (: Sokat beszélgettünk, de nagyon hiányzott, az hogy megöleljen, meg az, hogy hülyüljük. Szomorú vagyok nagyon. DE nem baj, mert nyáron még megyek!

Tom pedig a legjobb barát akit kívánhat magának az ember. Anyuék eleinte kicsit idegesek voltak amiért átjött, mert tudniillik elég sok dolog kötődik az ő nevéhez, de a legnagyobb a sírás. Igaz mostanában az 'örömömben sírok' de régen nem egészen így ment ez. Sajnos. Egyik nap mikor átjött hozott egy filmet, valami vígjátékot. Elindíottta, és mellém fészkelődött. Gyengéden átkarolt, és egy puszit adott a homlokomra.
   -Nem akartalak faggatni de, hogy-hogy elmentetek a nagyidékhoz?-kérdezte, és közben már ment a film.
   -Fogalmam nincs. Anyuék gondoltak egyet, és huss.-töprengtem.-Néha elgondolkozok rajta, hogy miért nem költözünk oda. Vinnélek benneteket is, és olyan jó lenne nekünk ott!
   -Nekem kicsit fura lenne, mivel egy szót se értek magyarul.
   -Megtanítalak!-mondtam ujjongva.
   -Erre kíváncsi vagyok!-mondta vigyorogva, én meg csak mosolyogva megvontam a vállam.
Hát így történt, hogy egy nyomorult hétig tartott mire megtanulta, hogy: 'Szeretlek' és 'hiányzol'. Ő akarta ezeket megtanulni, de pedig nem is olyan nehezek!
Ma reggel a szabad lábammal mentem suliba, az évzáróra, de a kapuban egy meglepetés várt. Thomas várt ott. Hát amit elmondhatok róla: menő. Évzáró napja, ami azt jelenti, hogy mindenki a suli ünneplőjében van. Huh amikor megláttam azthittem összeesek, de nem, erős maradtam. Az ünneplőnkről azt kell tudni, hogy a fióknak egy fehér ing, fekete öltöny, és a nadrág is fekete. Nekünk lányoknak meg ugyan ez, csak szoknyával, meg rövidújjúval. Ott állt a kapu mellett, és várt. Szerencse, hogy nem igazán szívlelem a magassarkúakat (oké egészen 6 cm-ig tolerálom) és inkább a fekete balerinámat vettem fel. Thomas miután kiléptem a kapun egy rövid csókkal köszöntött, aztán pedig indultunk a suli felé.
     -Gyönyörű vagy.-mondta, és közben megfogta a kezem, és újjait szorosabban kulcsolta az enyémre.
     -Köszönöm.-szóltam lesütött szemmel. Soha nem gondoltam, hogy ezt fogja nekem mondani. Tíz átsírt, átszenvedett hónap után végre eljött ez is.
     -Min filozofálsz?-kérdezte mosolyogva.
     -Semmi érdekesen, csak még álmos vagyok. Kicsit.
     -Kicsit jobban, nem?-kérdezte.
     -Lehet.-mosolyogtam rá.
Hát így mentünk évzáróra. Thomas én én. Egy pár. Róla még azt kell tudni, hogy már okt.2-án töltötte a 16-ot, tehát nagyobb mint én (: Akkor is felköszöntöttem és mégy egy nyomorult köszönömöt se írt. Jaj ): Amikor odaértünk bevágódtunk az utolsó sorba(kettes sorokban kell állni az osztályoknak). Pont So-ék álltak előttünk, úgyhogy mikor észrevett ugrabugráltunk egy sort. Carlos és Tom csak kezet fogtak és egy 'na és ezek a barátnőink' vállrándítással elintéztek mindent. A fiúk ilyenek. Nekik nem kell lelkizni, vagy ugrálni, ők így is megértik egymást. Eleinte nem szimpatizálta Tom Carlos-t, mert Carlos sok baromságot csinált, de mikor Tom szülinapja volt ketten mentek deszkázni, és összebarátkoztak. Azóta el se lehet választani őket. A sztorihoz hozzá tartozik, hogy Carlos 2 (igen kettő) nappal kissebb mint Tom. Fura a sors nem? (: Hát ehez hasonló dolgokon törtem az agyam amikor Sophie meglóbálta előttem a karját.
     -Na benne vagy?-kérdezte.
     -Hogy mi, tessék?-néztem rá.
     -Estére mozi, az!-förmedt rám.-Hát te nem is figyelsz rám?
     -Dehogynem, csak gondolkoztam.Persze, hogy áll a mozi-mosolyogtam rá.-Csak mi ketten?
     -Nem, a fiúk találták ki, és velük.-vigyorgott So.
     -Nekem oké.-bólintottam, és megpróbáltam odafigyelni, mert az oszink éppen osztotta a díjakat. Engem már harmadjára szólítottak. Hoppá... (: Amúgy második tanuló lettem, So meg harmadik. Thomas és Carlos pedig 5. és 6.-ok lettek.
Hazafelé Sophie már bontogatta a könyveit Carlos meg csak fogta  a fejét, hogy 'mi lesz a moziból, ha mi ketten So-val olvasni kezdünk?' erre Tom azt mondta, hogy 'itthon hagynak bennünket'. Persze csak vicceltek. Amikor hazaértem felhívtam anyut, és mondtam, hogy második lettem plusz hogy elmennék moziba délután. Semmi kifogása nem volt ellene. Mivel délre hazaértem gondoltam most 'bevágok egy szundit' de aztán eszembe jutott, hogy kikellene olvasni Az elveszett církálót, de rájöttem, hogy még csak az első 20 oldalt olvastam el, szóval egészen 2-ig olvastam. Nem rossz könyv(:
Most meg leírtam ide ezt az ominózus napot, amikor is az osztálytársaink szembesültek a ténnyel. Thomas és én igenis járunk s szeretjük egymást. Nehéz volt felfogni nekik, és mivel nem tettük ki facebook-on, hogy kapcsolatban sokan nem is értesültek róla. Furcsa, hogy ha mostanában valamit nem 'posztolsz,kommentelsz vagy lájkolsz' az már nem is olyan jó. Egyeseknek. Az emberek kezdenek inkább a tárgyakba beleszeretni, és azokkal kialakítani egy furcsa kapcsolatot. Nem értem meg őket.
Na megyek, mert még takarítok picit, aztán meg folytatom az olvasást. (:
Hope. xx

You're in my veins!

2013.06.09(Vasárnap)

Ezt elintéztem! Ha tudnák magamra vigyázni, és nem minden mozdulatom az agyam véletlen műve lenne most nem lennék itt! Na de mindent csak szép sorjában.

Tegnap este amikor lehívott a nagyi az ajándékomat adta ide. Egy Nikon D5100-at. Örömömben ugráltam, viszont eléggé fáradt voltam. A Nirvana-s deszka meg már csak hab volt a tortán. És akkor a cseresznye meg az volt, hogy 3-4 perc múlva átjött Réka. Ez pontosan éjjeli 11 után történt. Miután én vigyorogva sírtam és szétöleltük egymást Réka köszönt, és felmentünk a szobámba.

    -Annyira örülök neked!-mondtam és még mindig szipogtam.

    -Én is! De mi újság veled?-kérdezte miközben lehuppantunk az ágyamra.

    -Öszzejöttem Vele.-mondtam, és közben elpirultam.- Igaz, hogy tegnap, és sokat kellett rá várni, de megérte.

    -Minden részletet, légyszi!-szólt Réka, és kicsit szorított a kezemen amit az előbb fogott meg. Azthiszem ő is örül az örömömnek(:

Elmeséltem minden kis részletet. Azt, hogy Tom eleinte mennyire bunkón viselkedett velem, azt is, hogy egy ideig nem foglalkozott velem, de aztán mikor elmeséltem, azt, hogy hogy vallott szerelmet Rékának könnybe lábadt a szeme. Ő is tudott mindenről. Tudta, hogy mennyire fájt amikor mással járkált, vagy csak másra nézett. Nem viccelek, még az is fájt. 

     -De veled mi a helyzet? Mesélj te is, mert nekem kezd kiszáradni a gyomrom annyit dumáltam!-mondtam, erre Réka hangosat nevetett.

     -Nekem jelenleg nincs barátom, de azt hiszem nem is kell.Na jó, kinek hazudok. Igazából lenne egy fiú-itt csendben 'úúúú'-ztam egy sort- de csak az ő érzelmei komolyak. Én csak barátként tekintek rá.- na itt már 'óóó'-ztam.- Semmi gond, meg vagyok egyedül is.-mosolygott.
     -Hát igen. Büszke is vagyok ezért rád.-néztem rá, és megöleltem.
Réka még két óráig maradt, de aztán azt mondta, hogy haza megy, de nem engedtem el ám olyan hamar! Előbb még készítettünk képet. Mivel sikerült kinyomtatnom ide is ragasztom (:  A képről annyit tudok

mondani, hogy Rékának eszébe jutott, hogy áthozta a gépét. Elővette, és beálltunk egy tükör elé, majd az arcom elé emeltem a Szent erekjém, és Réka is követte a példámat. Hát így lett egy 'fényképészes' fényképünk. Igaz egyikőnk arca se látszik, de az nem gond.(a barna hajú vagyok:) Közben ellőttünk egy pár olyat, hogy 'ohh ne ez a lábam lett!' vagy ' Neee Hope a hajad a kamerámba lóg!' esetleg 'mindkét kezed tedd a kamerára, mert nem akarok, hogy szamárfülem legyen...' Nem is vagyok éppen ennyire rossz azért! :( Aztán jött az amitől a legjobban féltem. A búcsú. Mindketten sírtunk, és nem is tudtunk igazán beszélni, de azért mindketten nevettünk már kínunkban, és a könnyfátyolon át láttam, hogy  Réka mosolya nem boldog mosoly. Gyorsan megöleltem, és mondtam, hogy nyáron jövök még. Biztosan. Ekkor már boldogabbnak látszott. Nem szeretem, ha valaki szomorú, főleg ha miattam. Még fél órát biztos integettünk, meg azt játszottuk, hogy haza kísértem (igen, a szomszédba) és ő meg vissza, de egyszer megálltunk kb. félúton, és szorosan öleltük egymást, majd sírva és ugyan abban az időben mosolyogva integettünk. Majdnem neki mentem egy oszlopnak. Réka ezt láthatta, mivel hangosan felnevetett, és még egy 'utolsót' intettünk egymásnak. Mikor hazaértem eszembe jutott, hogy nem is próbáltam ki a deszkát, de azt majd otthon avatom fel. Inkább miután 'jó éjt' kívántam felmentem, és elaludtam. Reggel megint korán keltünk. Igazán sok cuccot nem kellett összeszednem, de amíg nagyiék kávéztak és felmentem a netre. Tom fent volt, és azonnal rám is írt. Tom: Szia! Hope:Szia(: Tom:Hol vagy? Hmm azt hiszem aggódik miattam. Hope: Magyarországon, de kb 3 órán belül otthon leszek. Tom:Hiányzol, és siess haza! Hope:Te is hiányzol nekem): Most mennem kell. Ha landolt a gép írok neked SMS-t. Szia<3 Tom:Szia<3  .
Boldogan hajtottam le a laptop fedelét, és miközben a nyakamba akasztottam a fényképezőm és felkaptam a deszkám leugráltam a lépcsőn. Imádok a nagyi lépcsőjén ugrálni mert az olyan jó érzés. Oké kétség kívül fura dolgokat hoz ki belőlem ez a szerelem!
       -Hope nehogy össze törd magad!-mondta anyu szigorúan, de az utolsó lépcsőfokról csak leugrottam. Persze nem jól számítottam, és nem elég, hogy félreléptem még el is vágódtam. Riadtan a deszkámra és fényképezőre néztem, de semmi bajuk nem lett. Én viszont képtelen voltam felállni.
       -Hope! Megmondtam, hogy ne!- üvöltött anyu, nekem elszorult a torkom. Apu felkapott, és a nagyi is nagyon meg volt rémülve tehát velünk jött. Volna. Csak én ülni se voltam képes, így el kellett feküdnöm a hátsó ülésen, mivel nem akartam, hogy mentővel furikázzanak. Nagyi anyuval jött buszon, és apuval pedig elnevetgéltük az utat. Hah ő az én emberem :D Hát amikor odaértünk a doki nem volt elragadtattva... Részletesen nem szeretnék leírni mindent, de elég annyi, hogy helyre is kellett tenni a bokámat meg valami el is tört, szóval lett gond. Anyu és a nagyi elképedve hallgatták, hogy 'Annak örülök a legjobban, hogy nem lett semmi baja a fényképezőnek és deszkának!'. Ők azt várták, hogy azt mondjam 'de jó, hogy nem lett nagyobb bajom!'. Jaj hát mikor két felnőtt úgy néz rám, hogy lyukat fúrnak akkor az enyhén nem jó. Apa el tudta intézni, hogy valami különjárattal menjünk. A doki nehezen akart elengedni, de mondtam, hogy majd vigyázok magamra.
A reptérhez való úton már nagyi vezetett(mivel az ő kocsija) és apu hátul ült velem. Rajzolt a gipszemre. Fényképezőt készített nekem, aminek nagyon őrültem. A felszállás se volt nehéz, mert apu az ölébe vett, és felvitt, de előtte még elköszöntem a nagyitól. Egy 'Becky légyszíves vigyázz magadra!' kiáltással köszönt. Azért kiáltott mert már messze voltam. A repülőúton próbáltam megfogalmazni ahogy beadom majd Tom-nak, Rékának és Sophie-nak a történteket. A valóságot írom/mondom le/el. Három óra volt az út, és otthon a sötétség fogadott. Apu az ölébe vett megint, és elmentünk az autónkig. Hogy hogy került oda azt nem tudom, de nem is érdekelt, csak legyek már otthon! Ahogy a telefonom kapcsolt, hogy itthon vagyunk már ki is jelezte, hogy van 2 Sms-em és 4 nem fogadott hívásom. Szaporábban vettem a levegőt, és lehunytam a szemem mielőtt megnéztem őket. Tom írt, hogy aggódik és ha itthon leszek írjak. Kezdett hajnalodni mire felkerültem a szobámba, és behozták nekem a deszkámat meg a fényképezőmet.
    -Köszönöm.-pislogtam hálásan anyura és apura.- Igazából nem akartam gondot okozni.
    -Tudjuk.-mondták egyszerre, és anyu mellém ült, apu meg odahúzta a gurulós székem.
    -Kicsit vigyázhattál volna.-mondta anyu fáradtan.-De azért reméljük, hogy minden rendben lesz.
    -Én is.-erőltettem mosolyt magamra.
    -Ezen a héten legalább itthon kellene maradnod.-mondta anyu, és meg úgy meredtem rá, mint akinek azt mondták, hogy 'szobafogság!'.
    -A-a az nem lehet. Kérlek engedjetek el!-szóltam rájuk.
    -Hope...Nem lehet kincsem.-mondta apu, és megölelt. Anyu is követte a példáját, és miután jó éjt kívántak kimentek. Egyedül maradtam, és gondoltam írok, mert a naplómat ide tették az éjjeliszekrényemre. A telefonom,fényképezőm és egy dobozos Cola volt még ott. A telómról felmentem Facebook-ra, és gyorsan írtam, hogy 'most értem haza, de suli után gyere el inkább. x' Ezt Tom-nak írtam, de egy kurtát írtam So-nak is, hogy majd felhívom, mert van mit témázni. Rékának meg kerek perec leírtam, hogy mi történt, de a választ nem vártam, meg mert még tudtam, hogy akarok írni ide is. Mostmár csukódik le a szemem. Jobbulást nekem...
   Hope x.

   i

Tranquila!

2013.06.08(Szombat)

     Éjjel nem aludtam el egy hamar, habár Tom mondta, hogy ideje lenne befejezni a beszélgetést, de valamit mindig találtunk még. Végül azthiszem három óra felé tettük le, de akkor is azért, mert már beauldtunk mindketten.

      Ma reggel arra ébredtem, hogy anya húzza le rólam a takarót, és azt mondja, hogy megyünk a nagyihoz. Igen Magyarországra. Reggel hét órakkor jut eszükbe, és én semmit az ég világon nem pakoltam be, sőt még aludni se aludtam csak négy órát. Ennyit a szombatomról, és a 'na majd alszok tizenegyig' álomról. Leszaladtam a konyhába, bedobtam valami kaját(fogalmam sincs, hogy mit) és fel vissza a fürdőbe. Ott elintéztem amit kellett, és aztán felkaptam egy cuccot. A szerkóm egy fekete top-ból állt amin egy kereszt van szegecsekkel kirakva,egy short(szintén fekete), egy Converse amint kereszt van, mint a top-on, éés mellé szegecses karkötő meg egy fekete köves fülbevaló. Nem írtam senkinek semmit, inkább csak felkaptam a telómat, meg a fülhallgatómat, és iszkiri.
  -Ezt mégis, hogy gondolátok, hogy nem szóltok nekem?-kérdeztem írtóra felháborodottan.-Ha lenne még három testvérem talán, hangsúlyozom talán, megértem, de így...
Anyuék jót derültek rajtam, amiért már reggel ilyen 'fortyogós kedvemben vagyok'. Nekik jó kedvük van, de tudják, hogy mit vált ki egy tiniből az ilyesmi... Na mindegy.  Beültünk a kocsiba, és egy dugóba is sikerült keveredni. Apu idegeskedett, hogy lekéssük a gépet, de anyu meg én nyugodtan ültünk. Mire kijutottunk, és apu leparkolta a kocsit majdnem odajutottunk, hogy lekésssük a gépet. Csak a mi családunk lehet. A repülőn sikerült valamennyi energiát magamba szívnom. Végre újra itthon lenni. Nem tudom miért nem cuccolunk át. Hoznám Tom-ot és So-t. Meg lenne mindenem amire szükségem van a túléléshez! Hah, ha a szülőkkel ilyen könnyű lenne beszélni! Taxit fogtunk, én meg a telefonom szorongattam, hogy 'ajjh érjünk már oda!'. Mikor végre került egy bevágódtam a hátsóülésre anyával, és nézegettünk kifelé, de egyszer hallottam, hogy a hapsi aki vezetett odasúgta apunak, hogy 'A lánya esetleg Emo?' . Pff ma éppen arra volt kedvem, hogy ebbe öltözzek, attól nem kéne leszólni! Az út további részében hallgattam. Addig amíg egy efféle üzenetet nem kaptam Thomas-tól: ' Jó reggelt kicsim! Fogalmam sincs, hogy hol vagy, de átmentem hozzád, és sehol sem talállak, vamlamint So-val is kerestünk... Aggódok miattad! Ha megkaptad az üzenetet írj! Szeretlek. xx' 
Ezek után mintha felvillanyozták volna a napom. A tais szerintem hálát adott, hogy már 'csak' tíz percet kellett kiállnia velem. Muhahahaha. Sajnos visszaírni nem bírtam, mert nem engedte a szolgáltatóm, mivel külföldön vagyok. Gyorsan felmentem a netre, és írtam nekik, hogy minden oké, de mesélek délután.
  -Tényleg szeret ez a Tom gyerek téged.-ismerte be apu.
  -Látod én mondtam!-vigyorogtam mint a vadalma, és szinte ugráltam.
Apropó... A napló elején 16-ot írtam, pedig majd 23-án töltöm. Bocsánat, 'nyomdahiba'...(: Nem kellett sokat bandukolni, de én azért még meghallgattam az 'Addicted' című számot Mohombi-tól, mivel azt Tom mutatta nekem. Akkor már énekeltem, de éppen nem ugráltam. Mikor odaértünk a nagyihoz mosolyogva fogadott.
  -Becky! Hogy vagy kislányom?-kérdezte, és megpuszilt. Hihi szeretem a nagyimat.
  -Köszi jóól!-mondtam egy 1000 wattos mosoly kíséretében.
  -Szerelmes.-legyintett egyet apu, és bevonszolta magát.
  -De jól áll neki.-tette hozzá anyu, és ő is belépett.
Én felmentem a szobámba, és kinéztem. Az ablakomból pont láttam a felkelő napot, és a gyönyörű Dunát. Múlt nyáron azzal szórakoztam, hogy felkeltem hajnalban minden reggel, és azt néztem, hogy mikor kel korábban a nap. Egy hetet voltam, és akkor egy-egy perccel lett kevesebb az idő. Marhaságokat írok megint. Igen most írok, mert később biztos megint kimegyünk a városba, amit imádok. Csak most akadt időm, és most írom le, mert minden itt marad leírva, és a fejem hajlamos elfelejteni!
  -Beeeecky! Gyere le kérlek!-kiabált a nagyi.
Később még írok. Remélem lesz is mit!
'Becky' xx.

   

It's so complicated....

2013.06.07(Péntek)

Irtó régóta nem írtam. Sajnálom.Nem volt időm igazán, mert ujjabb problémák akadtak az osztályban. Múlt félévben kitört az ajtó, és nem rakták helyesen vissza. Ennek következtében teljesen kitört, és mostmár még ép kilincs se működik. Most ébredt fel az oszi, hogy kellene venni egy újat, de senkinek nincs rá kedve, mert ugyebár Lana és a másik csávó be nem hozná a pénzt. Na de itt nem a pénzzel van a gond, hanem azzal, hogy eztán egy páran röhögnének a markukba. Ennyit a kis 'tökéletes' osztályomról.
Ami pedig Thomas-t illetni... Ezen a héten olyan szemét volt, hogy be se dugta a suliba az orrát. De ma ahogy jöttem ki a suliból engem várt a kapunál. Megpróbálom leírni ami történt, de nagyon nehéz lesz.
  -Vajon kihez jött?-kérdeztem suttogva So-tól majd húztam egyet a táskám szárán ami csak a fél vállamon lógott.
  -Nem tudom, de gyere, nehogy össze ess itt nekem!-mondta látszólag komolyan, és szorított egyet a karomon.
Lassan mentünk, én meg próbáltam nagyokat lélegezni. Igazából bazi nehéz volt, de valahogy sikerült stabilizálni a lélegzésem, és még el se ájultam. Mondom még...
  -Sziasztok lányok!-köszönt elég normálisan.
  -Csá.-rendezte le flegmán So, és mentünk tovább. Jobban mondva megrántott, és nekem is mennem kellett.
Nem értem miért tette ezt. Még meg se szólalt, és ő meg elrángat onnan és flegmázik vele. Oké, hogy nekem akar jót, de akkor is már! Nem szóltam semmit, de Sophie tudhatta miért vagyok ilyen. Lassan lépegettünk a hűvös részen, és akkor... És akkor hallottam, hogy valaki trappol.
  -Hope légyszíves állj meg!-kiabált utánam Tom.
Sophie nem tudott mit mondani, csak mosolygott, és oldalba bökött, mert látta rajtam, hogy az összes vér kifut a fejemből. Egy erőltetett mosoly eresztettem, és ránéztem So-ra aki csak bólintott egyet. Komolyan, ha csak pislantok azt is megérti! Tom egyre csak közeledett Sophie pedig ott hogyott. Kicsit féltem. Nem is, inkább nagyon.
  -Hope beszélni szeretnék veled.-mondta miután mellém ért, és kicsit még zihált.
  -Tessék, itt vagyok.-próbáltam kicsit durvábban beszélni vele. Megbántott.
  -Kérlek ne itt beszéljünk, menjünk el a parkba ami itt közel van.
Pontosan nem tudtam hova akar menni, de kezdtem érezni a pillangókat. Mi a fenéért estem bele menthetetlenül? Mellettem jött, de egy szót se szóltunk, csak néha rám pillantott, de én semmit nem szóltam. Végül elérkeztünk abba a parkba ahová akart vinni. Eddig még nem jártam arrafelé, de tetszett. Nem volt ott sok ember, de mégis olyan kellemes hangulata volt az egésznek. Tom hirtelen lehuppant egy padra, és az én csuklómat is megfogta, hogy lehúzzon.
  -Hope nézz rám kérlek.-mondta, de én csak a földet bámultam. Tudtam, ha ránézek annak nem lesz jó vége...-Hope kérlek!-mondta, és már szinte könyörgött. Nem tudott többet várni, és éreztem, ahogy kezét az állam alá csúsztatja.
Lassan emeltem rá szemeim, de így is azt hiszem meglátta benne amit nem kellett volna. Azok a barna szemek... Fogalmam sincs miért tud ennyire megigézni velük.
  -Tudom, hogy megbántottalak, és sajnálom.-kezdte el mondanivalóját, én meg elkaptam a fejem.- Tudom, hogy hallottál rólam egy két dolgot.
  -Igazak is?-kérdeztem még mindig a 'csodás' pázsitot tanulmányozva.
  -Igen. Részben. Tudom, hogy azt is hallottad, hogy nem szeretlek.-itt egy nagyot sóhajtott, majd ő is lenézett valahová.- Fogalmam sincs, hogy hogy magyarázzam ezt el neked.-Felém fordította a fejét, és úgy beszélt.- Eleinte te is csak egy lánynak tűntél a sok közül, de teltek a napok, és egyre jobban kezdtelek megismerni. Emlélszel mikor volt barátnőm?
Egy aprót bólintottam, és próbáltam igazán nem elsírni magam. Fájt erről beszélni, de még hallani is. Olyan sokat szenvedtem akkor...
  -Szóval nem is szerettem igazán, csak gondoltam, majd így hajlandó leszel beszélni velem, és bevallod nekem, hogy szeretsz.
  -Te arra vártál, hogy ÉN valljam be neked?-kérdeztem, és szerintem jogosan, felháborodtam.
  -Igen, de kérlek várj.Aztán rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Nem is tettem semmit, csak amikor melléd ültem németen, akkor beszélgettünk. Akkor jöttem rá, hogy te tényleg más vagy, de eddig nem mertem neked mondani semmit, mert azt hittem te nem így érzel.
El se hittem, hogy ez velem történik meg. Bevallotta, hogy szeret. Hát lehet, hogy az a fény ami kialudt megint  kigyulladt? Tom nem szólt semmit. Megfogta a kezem, és felhúzott a padról, de aztán sem engedte el a kezem, hanem sétáltunk. Kéz a kézben. Lehet öt percig is tartott mire feleszméltem.
  -Tom kérdezhetek valamit?-néztem rá, ő meg csak bólintott egyet, és rám nézett a Fullcap-je alól.- Szóval miért pont engem választottál?
  -Egyszerű!-húzta szemtelen félmosolyra a száját- mert szeretlek!
Abban a pillanatban esküszöm, senki nem létezett, csak ő meg én. Kimondta. Szeret. Miután látta, hogy kezdek írtóra zavarba jönni levette a sapiját, és a fejemre húzta. Ja és vigyázott a hajamra is :)
  -Na most gyere csak!-szorított egyet a kezemen, és sietősebbre vette a figurát.
  -Hová?-kérdeztem, és kezdtem félni. Nem volt okom rá. Hazafelé mentünk.
  -Hope jön a vihar, még a végén megfázol. Gyerünk siess!-mondta, és azt hitte hatni fog rám, de eléggé elfáradtam. Hirtelen felindulásból az ölébe kapott, és úgy vitt egy ideig. Jót nevettünk mindketten.
  -Nem vagyok nehéz?-kérdeztem tőle.
  -Most ugye nem arra gondolsz, hogy kövér vagy?-kérdezte. A francba olvas a gondolataimban!- Hope nekem te akkor is tökéletes lennél, ha kövér lennél, de nem vagy az.- mondta.
Az út további részén olyan dolgokról folyt a beszélgetés mint:'Green Day vagy Nirvana?' valamint 'Adidas vagy Supra?' és ehez hasonlók. Mondtam neki, hogy ne kísérjen haza, de azt mondta, hogy már túl sötét van , és haza akar kísérni mindenképpen.
  -Hát itt lennénk.-jelentettem ki a házra mutatva.
  -Gondolom ez még kelleni fog.-nyújtotta át a táskám.
  -Igen, köszönöm. Neked meg ez-vettem volna le a sapit, de nem engedte.
  -Ugyan, ajándék tőlem.-mosolygott rám.-Viszont sietek, mert elkap az eső.
  -Oké, szia!- köszöntem, ő meg elfordult. Őszintén eléggé elszomorodtam, azt hittem legalább egy puszit kapok. A kapu felé vettem az irányt, de valaki hátulról megölelt.
  -Azt hitted ennyivel megúszod?- suttogta a fülembe.- Hát nem!- húzta félmosolyra a száját. Magával szembe fordított, és megsímogatta az arcom. Csak figyeltem minden egyes mozdulatát. Lassan megállapodott a keze arcom jobb oldalán, és lassan közelített felém. Megcsókolt. Azok a pillangók... Eléggé hoszzúra sikeredett, de hazudnák ha azt mondanám, hogy nem élveztem... Kinyitottam a szemem, és még mindig mosolygott. Olyan édesen.
  -Mostmár tényleg megyek, mert elkap a vihar. Ráadás pedig nem jár!-mondta komolyan, de aztán kaptam mégy egy afféle 'búcsú csókot'.
Most olyan tíz felé járhat az idő, és már beszéltem So-val akit lelki szemeimmel láttam ugrándozni, de sajnos nem jött át nállam aludni, mert segítenie kell holnap otthon. Még Rékával kell beszéljek, de még nincs fent sajnos. Anyu örült neki, és azt mondta, hogy végre látni lehet rajtam az igazi boldogságot.
És ami még újdonság. A telefonom két percenként csörög... <3
Hope xx.

What about love?

2013.06.02(Vasárnap)

       Vasárnap. Holnap Hatefő. Borzasztó dolgok ezek, ha belegondolok. Nem, a sulival nem lenne gondom, csak az osztálytársaim. Páran kikészítenek, és ott van az az egy aki ha rám néz már szebb lesz a napom.
       Na de a tegnap estéről kicsit.Laura nagyi elmesélte, hogy Réka is akart velem beszélgetni, de nem tudott fent maradni, mert vihar volt, és aztán már nem jelentkezett.
        -De ki is ez a Thomas gyerek?-tette fel azt a kérdést amitől akaratlanul is elmosolyodtam.
        -Thomas. Tom, ő szóval suli eleje óta tetszik. De az elején nem gondoltam komolyan!-védekeztem Lau nagyi meg csak bólogatott.-Na jó azt hiszem...
        -Ejjh Becky én is voltam ám 'teenager'!-mondta, és jelzett az újjával.(Becky-nek is hívnak)
        -Akkor elmesélem. Nem igazán szeretném felhánytorgatni nagyon a móltat, és hosszú sztori is, de...-Sóhajtottam egyet.-De szeretem. Szóval suli elején tetszett meg, és októberben már beszélgettünk is. Igaz, hogy csak addig amíg kért egy írószerszámot, de nekem már ezis olyan 'uhh pont tőlem kért' érzést adott. Novemberben jött az a pont ahol elvesztem. Barátnője lett, és én teljesen el voltam kenődve. Réka és Sophie húztak fel valamennyire. Decemerig kihevertem, de akkor már csak alíg két hetem maradt arra, hogy beszélgessek vele. Vártam azt, hogy közeledjen, de nem tette, és egy nyomorult tollat sem kért! Mindegy gondoltam majd Karácsonylor ír nekem. A büdös nagy francokat. A Facebook-on egy nyomi üzit se tudott hagyni!-mondtam ingerülten.
        -Szóval ezért voltál olyan szomorú egész szünet alatt míg itt voltál!-fejtette meg nagyi a 'talányt' ami csak számára létezett.
       -Igen. Januárban mikor visszamentünk akkor nagyon gyerekesen viselkedett, és meg is sértődtem rá. Megharagudott rám azért, mert beszélgettem Dominic-al. Eu januát végén volt, és Február első hetében mellém ült németen, és beszélgettünk. Kiegyeztünk abban, hogy neki nincs semmi oka haragudni, mert nem vagyunk együtt. Óra végén pedig mosolyogva fogta a cuccát, és ahogy felállt megsímogatta a vállam. Március-áprilisban semmi. Majd májusban beszélgettem Rikki-vel és Layla-val. Mindketten azt mondták, hogy Tom nem az én stílusom, és nem passzolnánk össze, meg ő nem tud szeretni senkit. Rikki-nek hihettem, mert ő tényleg ismeri Tom-ot. Rokonok. És most fogalmam sincs mit tegyek.
       -Szerintem várj még rá. Beszélj vele!-tanácsolta, de láttam, hogy igazából nem tudja úgy beleélni magát mint ahogy Réka tudná.
       -Hát jó, megpróbálok. És ott mizu?-kérdeztem.
       -Várunk haza a szülinnapodra, és már az ajándékod is megvan.
       -Mi az?-kérdeztem, és szerintem Lau nagyi látta minden szempillámat úgy belehajoltam a kamerába.
       -Egy gördeszka, és a másikat nem mondhatom meg.-gonoszkodott.
       -Ajjh na, kérlek!-igazából tudtam, hogy nem fog semmit se mondani, de szeretek a laptop előtt vinnyogni.
A sejtésem be is teljesedett, a nagyi nem mondott semmit, és úgy kellett lefeküdjek, hogy tudatlan maradtam. Igazából nem azért nem tudtam aludni. Anyának is elmondtam, és ő is ugyan ezt mondta. Beszélnem kell Thomas-al, de félek.
Reggel madárcsicsergésre ébredtem, és a nap rakoncátlan sugara égette ki szemem retináját. Hát szép jó reggelt... Lecsoszogtam a konyháig ahol apa főzött. Egy szakács tanfolyamot is elvégzett, ugyanakkor anya egy manikűr-pedikűr tanfolyamot. Tiszta sor! Ha nem megy a cég ahol apuék vannak nyithatunk egy gyorséttermet, anyának meg lehet egy szalonja. Micsoda őtletek már reggel! Miután megreggeliztem So hívott, hogy nem tudja megcsinálni a német házit, átjött és egész délután azt 'betűztük'. Estefelé ment csak el mikor vacsorázni kellett. Hamar megettem ami volt(kínai édes-savanyú csirke), és feljöttem naplót írni.
Miközben egyesével lépdeltem a lépcsőfokokon azon gongolkoztam, hogy mi lesz hogyha kinevet? Neki lehet könnyen megy ez. Mármint az, hogy összetörje a lányok szívét. Ez túl sok nekem. A teraszomra mentem, és most onnan nézem a várost. Gyönyörű. Minden percben egy fény kialszik a másik felgyullad. Lehet így van ez a szerelemmel is? Lehet, hogy Tom nem is nekem való, és akkor az ő 'fénye kialszik', és egy másik fiú 'fénye felgyullad'? Nem tudom. Gyerekes kérdések, gyerekes válaszokkal.
  Viszont vasárnap van, és én meg a teraszon írkálok. Hope hatalmas taps neked, és egy díj is. Kész befejezem holnap is írok.
Hope xx.

Summertime Sadness

2012.06.01(Szombat)

      Naplót írok. Én Hope Harris,  lassan tizenhat éves fejjel most kezdek el naplót írni. Végül is ez teljesen normális. Vagy nem. Részlet és nézőpont kérdése, hogy kinek mi a normális. Kellőnek érzem, hogy kicsit írjak magamról, és a körülöttem lévőkről.

      Először is. Van egy legjobb barátnőm akit Sophie-nak hívnak, de én csak Soso-nak vagy egyszerűen So-nak hívom. Mivel az unokatestvérem is ezért úgy ismerem mint a tenyeremet, és a sors úgy rendezte, hogy egy osztályban vagyunk. So-nak hosszú szőkés barna haja van, és kék szeme. Kb 160 cm, és kézizik.

      Aztán itt van nekem Réka akit igaz neten ismertem meg, de már most nyáron úgy van, hogy találkozunk. Nagyim szomszédja, de majd meglátjuk, hogy miért is fontos megemlíteni ezt. Ő is mindent tud rólam, és elmeséltem neki minden kis zűrös ügyemet. Rékának vállig érő barna haja van, és fekete szeme. Pontos magasságot nem tudok mondani, de nállam öt centivel lehet magasabb, és úszik.

      És a családom. Hát anyumat Cornelia-nak hívják, és apumat meg Adam-nak. Anyum irodán dolgozik, és apum főnök egy kisebb cégnél, ennek ellenére, nem nem vagyok az a 'magamtól elszállt gyerek'. Nem tudom hol ismerkedtek meg, de igazán nem is érdekel annyira, hogy megkérdezzem. Elég az, hogy ismerik egymást, nem? 

      Magamról annyit, hogy még tavaly szeptemberben kezdtem el a kliencedik osztályt , és irtó sok csalódás ért már. De még ezek előtt...Fényképész és deszkás vagyok. Kemény 150 cm-mel az osztály legkissebb tagja vagyok, viszont nekem a legnagyobb a szám, és ha veszekedni kell szerencse, hogy ott van So. Közép suliban már volt egy verekedésem, és akkor se sok kellett, hogy az igazgató elé kerüljek, de megúsztam. Hahszerencsés vagyok ami azt illeti. Eddigi összes álmom valóra váltottam. Verseket írok amiket már meg is jelentettek, bejutottam LA leghíresebb iskolájába, a Whittier College Campus-ba, ahol az angol nyelvvel foglalkozunk. Mindenem az, hogy nyelveket tanulhassak. Már tudok németül, franciául, spanyolul és mivel nagyim magyar, és Magyarországon is él. Destiny-t sajnos még nem láttam, mert tavaly suli kezdés előtt voltam ott, és ő akkor nyaralt, de Laura nagyi azt mondta, hogy átküldi a FB profilját. Laura is szerves része az életemnek, hisz ő tanított meg ezen a csodálatos nyelven, és imádom.

     A kilencedikről. Ezt nem tudom egyben leírni, mert már így is két óra felé járhat az óra, de Laurát és Rékát, viszont mivel gyereknapra egy naplót katam gondoltam írok bele, mert utálom az üres lapokat. Visszatérve erre az osztályra összesen tizenketten (velem és So.-val együtt) vagyunk, de több mint elég. Egy egy mondatban megpróbálom leírni őket. 1.)Destiny nem sok port kavar, viszon hatalmas Belieber, és ha valaki rosszat mond róla az bizony áshatja magának a sírt. 2.)Violet az a fajta lány aki jó haver(mondom haver), de nem tudsz vele olyan szinten jóba lenni, hogy egy mély barátság alakuljon ki. 3.)Alice egy punk csaj, aki nem igazén tudott beilleszkedni, de én szeretem a különcöket, és eléggé jól megértjük egymást. 4.)Lana-ról semmit nem tudok mondani, mert nem volt suliban, ha meg volt nem beszélt velem. 5.)Blair az a tipikus 'Barbie baba' típusú lány. Nem kedvelem... 6.)Rikki-t már régebb óta ismerem, mert egy helyre jártunk PaintBall-ozni. 7.)Roxane az osztály pletyka fészke és inkább félni kell tőle, mert a fantáziája is nagyon dús... 8.)Layla-nak nagyon sokat köszönhetek, habár az első percekben úgy álltam hozzá. hogy 'uhh azzal beszél aki tetszik nekem, és mennyire jóban van vele'. 9.)Will a legjobb fej fiú, csak az a baj, hogy a pletykafészekkel kavar, és kezd ő is ilyen lenni. 10.)Dominic irtó segítőkész és kedves. Bármi gond van hozzá lehet fordulni. Ő lett a legjobb fiúbarátom. 11.)Hugo-ról se tudok sok mindent, mert ő Lana-val lóg a suliból. 12.)Carlos a mi mókamesterünk. A legnehezebb pillanatokban is képes mosolyt csalni az arcunkra és köszönet neki ezért! 13.)Thomas. Őt hagytam utoljára. Pillangók. Igen, őket köthetem hozzá leginkább. Szeretem. Nagyon.
      Majd leírom a többi történetet, de most Laura nagyi neve mellett a szürke kis pötty zöldre váltott tehát beszélek vele!
Hope xx