Who am I kiddin'?

2013.10.26(szombat)

Régóta nem írtam, mentségemre legyen, hogy nem nagyon volt idő. A nyár elrepült, mert júliusban Magyarországon voltam (a buszost megszívattam, hogy csak angolul tudok, az meg szerencsétlen nem beszélt rendesen de végül benyögtem, hogy 'na jó akkor az xy megállóig kérem'. Azt a képet...) egy csomó időt töltöttem Rékával, de hiányzik nagyon. Augusztus elején anyuval és So-val voltunk 'csajos túrán', de az a hónap el is telt hamar. Majd a szeptember. Akkor találkoztunk először Tom-al rendesen amikor megkezdődött suli. Hiányzott, hogy hozzábújjak. Igaz, hogy volt Skype, telefon meg minden ilyesmi, de az nem ugyan az. A suli is megy. Nem mondom, hogy úgy mint ahogy elképzeltem, de nem rossz. De a jelen, na az megrémít. Késztetést éreztem, hogy írjak.
Ma reggel rendes suli nap, de Sophie telefonált, hogy nem jön velem, mert Carlos apukája viszi el. Nem lett volna ezzel semmi baj, hogyha nem beszéltük meg volna, hogy reggel hamarább indulunk, mivel kellett egy rakás papír amit megrendeltem a suli melletti papír boltból. Nem is hívott fel, csak egy SMS-el rendezte le. Tomnak pedig hamarább kellett bemenni eleve, mert az egyik tanárnak meggyűlt vele a baja. Elkapta cigizés közben, és a szüleit fel akarta hívatni.  Ezaz. Dupla gyomorgörccsel indultam a suliba, mivel tudtam, hogy Sophie-val ez nem marad lerendezetlenül, valamint Thomas miatt is izgultam. Az úton annyira nem figyeltem, és hangosan hallgattam a zenét, hogy egy helyen majdnem elütött egy autó. Amikor elértem a papírboltba begyömöszöltem az egészet a táskámba, és szinte futólépésekkel haladtam az iskolába. Az alagsorban maradt az osztályunk. Az ajtóban nem állt senki, ahogy beléptem mindenki a helyén ült, és némán lapozgatta az angolt. Rémisztő volt nagyon.
     -Csá.-vágódtam le So mellé.
     -Úgy sajnálom!-akart megölelni.
     -Ne most, jó?-kérdeztem miközben az asztalra dobtam a füzetem, könyvem és toll tartóm.
Viccelődni kezdetett de egy szúrós tekintettel lerendeztem, de nem úszhattam meg ennyivel. Az élet nem ilyen 'kedves'.
     -Meg van a házid?-bökött meg oldalról Rox.
     -Nekem is ideadod?-fordult hátra Violet.
     -Passzold már ide is át!-kiabálta Dominic hátulról.
A füzetemet a hátsó padra dobtam, és felálltam, de a tanárnő(történetesen az oszi) pont akkor jött.
    -Mi van veled Hope?-érintette meg a karom amitől kibuggyant egy könnycsepp, de hamar letöröltem.
    -Kimehetek a levegőre?-néztem rá, ő meg bólintott.
Szinte ajtóstól rontottam ki. Gyorsan kerestem egy üres fülkét, bezárkóztam, és sorban potyogtak a könnycseppek. A néma csendben csak az hallatszódott ahogy nekicsapódik a cementnek, és a rendezetlen levegővételem. Péntek. Péntek volt. Örülnöm kellett volna, mint a többieknek. 'A boldogság relatív' mondta a történelem tanárnő, de a szomoruságot nem boncolgattuk. Szerintem meg az az igazán relatív.
     -Becky engedj be.-kopogott Sophie. Megráztam a fejem mintha látná.-Rád töröm az ajtót!-dörömbölt.
     -Ki jön az egész iskola, fejezd be!-suttogtam rekedtes hangon.-Mit akarsz?
     -Bocsánat. Nem akartalak otthagyni, és így lerendezni, de ha felhívlak tuti, hogy elsírod magad.
     -Aha. Hát jó. Köszönöm.-mondtam cinikusan.- Inkább minthogy velem gyere hagytál.
     -Félreérted.-dölt az ajtónak. Nem nyitottam ki.- Én nem akartam rosszat, értsd már meg! Most is stresszes vagy, túlreagálsz dolgokat, fogadok hogy megint veszekedtél anyuddal....
Igaza volt. Megint veszekedtünk, de ez nem csak összerebbenés volt, hanem veszekedés. Háromra érek haza a suliból, kicsit pihenek, elmegyek szaladni, tanulok, edzek és este van. Ki van töltve a napom, de anyu szerint valahogy segíthetnék, meg, hogy haszontalan vagyok, mert nem csinálok semmit, és suliból hazaérve ki vagyok. Hát igen. Nem elég, hogy tanulni kell, még az osztálytársak is leszívják az agyam. Kopogtam az ajtón. Kinyitottam, és megöleltem. Akármilyen hülye, ismer. Nagyon jól. Megmostam az arcom, és bementünk. A tanárnő mosolygott, és tovább folyt az óra. Éppen Dominic felelt az állatokból, és valamit összekutyult. Igazán csak nevetésre lettem figyelmes, és akkor láttam, hogy ő is nevet, meg mindenki. Csak én nem. Az idő vánszorgott. Amikor valamit nagyon vársz akkor az idő megállni készül, és nagyon-nagyon lelassul, bezzeg amikor nem... Kicsengettek, az oszi kiment, én meg ott tördeltem az ujjam, és nem tudtam semmire se figyelni. Amikor feltűnt Thomas eléggé nyúzottnak tűnt. Lehajtott fejjel jött oda hozzám, én meg szorosan megöleltem.
     -Gyere ki kérlek.-fogta meg a kezem.
     -A párocska milyen édes!-röhögött(nem szép szó, de ezt tette) kárörvendőn. Egy szúrós nézéssel nyugtáztam ezt, és kimentünk egy padra az udvarra.
     -Mi történt?-néztem rá félve.
     -Itt volt anyu is.-húzta el a száját, és magához húzott.- Az igazgató beköpött, anyu veszekedett, szóba jött az, hogy áthelyeznek, de akkor már felszólaltam, hogy én nem megyek el innen. Nem hagylak itt.
     -Miattam maradnál?-néztem rá könnyes szemekkel.
     -Csak is miattad maradok.-játszott az ujjaimmal.-Anyu ezek után nem hiszem, hogy szívesen lát, a bátyám csak elvisel apu meg soha sincs itthon. Te tartasz itt, miattad változtam meg.
Szorosan megöleltem, és az arcomat a pulcsijába temettem, mert nem akartam, hogy lássa ahogy sírok. A hátamat simogatta, és azt suttogta, hogy minden rendbe jön. 
     -Büntetést kaptam.-jelentette ki, én meg felkaptam a fejem.- Minden pénteken bent kell maradjak takarítani, valamint kedd-szerda-csütörtök mosogatni kell a büfében.
     -Legalább házias leszel.-mosolyodtam el gyatrán és könnyezve.
     -Az. Még összekutyulok valami kaját is ha szeretnéd, de most menjünk bioszra.-húzott fel, és kézen fogva mentünk be.
Ahogy bementünk a fiúk letámadták Thomas-t hozzám meg Sophie jött oda és ölelgetett szét, de nem kérdezett semmit. Jól tette. Némán odabattyogtam a padomhoz, elpakoltam az angolt és kiszedtem a biológiát. Akkor eszméltem fel amikor már a pszihológiát tettem el (ami biológia után volt) és a management-et tépkedtem ki a táskából. Tom odajött hozzám mindig, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Management után infó jött, majd torna. Infó után a napom egy kicsit feldobódott. Elmentünk átöltözni a csajokkal, és közben beszélgettek. Hál' Istennek csak a mi osztályunknak van akkor tesi. So-val pont a melegítő nadrágot ráncigáltuk amikor Roxane direkt kicsapta az öltöző ajtaját és úgy is hagyta. Szép vörös fejünk lett, azt így látatlanul is állítani merem, mert pont a fiúk csordája haladt el ott. Gyorsan beleugrottunk a nadrágba, és próbáltunk észrevétlenül elvegyülni, na de nehéz dolog volt ez. Éppen azon morfondíroztam, hogy milyen útom-módon tépjem meg Rox-ot amikor átölelt Tom.
     -Nem rossz.-vigyorodott el kajánul.
     -Micsoda?-ráncoltam a szemöldököm.
     -Az alakod.-kacsintott.
     -Kérlek a fantáziád ebben a szent pillanatban állítsd le.-csaptam a mellkasára játékosan, de a mondandóm komoly volt.
      -Kicsim, csak hülyéskedtem.-puszilt meg, és a fiúkhoz állt.
Na igen. Általában külön tanárunk van. A fiúknak az öreg Mrs.Meryl nekünk meg a 28 éves (tavaly kipuhatoltuk még év elején) Mr. Peter. Kilencedikben Blair be próbálta cserkészni, de a tanár finoman elutasította. Míg ezen gondolkoztam Mr. Peter kijelentette, hogy mivel csak hárman maradtunk Sophie, Alice és én, kosarazhatunk. Feldobódtam, mert addig se kell a gondokra fókuszálni. Tizenöt percig játszottunk aztán a fiúk veszekedését néztük. Dominic a labdát vagdosta a földhöz, Will vadul mutogatott, Hugo(aki végre rendesen jár iskolába) hol erre hol arra kapkodta a fejét, Carlos Dominic mellett bólogatott és Tom a tanárnővel beszélt. Valami olyasmi volt, hogy a labda kiment és, hogy valamilyen lap jár Will-nek. Tizenöt perc maradt az órából, így még játszottunk, és Alice-nek támadt egy ötlete. Kosárlabdával(!) focit. So és Alice egy csapatot alkottak, én meg egyedül voltam. Így történt a hatalmas esésem. Próbáltam védeni a kaput, meg rúgni na de pont a labdára ugrottam, és egy akkorát vágódtam hasra, hogy az agyvelőm fele kiesett. Sophie és Alice visítva rohantak oda én meg eléggé szédültem, de nevetve mondogattam, hogy semmi bajom. Persze ha ők ketten nem tartanak én eldőlök mint egy hatalmas fa.
      -Lányok mi lett itt?-vett ölbe a tanár.- Miért vérzik az álla, és lyukadt ki a nadrágja?
      -Játszottunk!-emelte fel a kezét védekezőn Alice, és ez volt az utolsó képem.
Hallottam ahogy beszélnek körülöttem, éreztem Thomas puha érintését. Hallottam ahogy a lányok egymást hibáztatják, a tanár meg magát. Hallottam a kétségbeesett kiáltásokat amivel vissza akartak hozni, de nem bírtam reagálni. Meghaltam? Most távozik el a lelkem, és ezek lesznek az utolsó emlékeim? Így kellett elbúcsúznom tőlük? Nekem csak ennyi járt? A mentős a pulzusomat nézi és aggodalomba ejti. Anya hangját hallom ahogy sírva kérleli, hogy valahogy hozzon vissza. Nem akarok meghalni! Még sok elintézni valóm van itt. Nem akarom itt hagyni se anyut se Thomas-t és Sophie-t sem! Csinálj már valamit, élni akarok! Valami hideget érzek a bordáimon majd megkéri, hogy álljon hátrébb. Valami erős ütést érzek, de reagálni nem bírok. A mentős mond valamit, és nagyobb ütés ér. Ökölbe szorítom a kezem, és kipattannak a szemeim.
      -Visszajött.-szólt a mentős eléggé megkönnyebbülten.
      -De el se mentem.-motyogtam az orrom alatt amint anyu fogta a kezemet, és sírva nézett.
      -Ne játssz ilyet, jó?!-mosolygott rám a könnyein keresztül.
Én játszok anyu? Nézz már rám! Az élet játszik velem. Két hete csak veszekszünk, mindenkinek fontosabb dolga akad mint én, apu lelépett és haza se szagolt, Thomas-nak pedig otthon vannak hatalmas problémái. Tanulnom kell, mindenhol 100%-ot nyújtani, tartani az átlagom, segíteni a barátaimon. Az egyik felem itt van a másik felemet Magyarországon hagytam Rékánál és a Nagyimnál ami ketté szakít. Két hete álomba sírom magam, de senki nem veszi észre, senkinek se beszéltem róla. Minden egyes nyomorult nap nyolctól kettőig iskola, kettőtől háromig hazaérek, pihenek, háromtól nyolcig tanulok nyolctól kilencig edzek és megfürdök, kilenctől tízig meg TV-zek Veled Anyu. Ha tudnád, hogy mennyi minden jár most a fejemben, mennyi mindent meg akarok veled beszélni, mennyi mindent elmesélni, elmondani, hogy bármi történjen én itt leszek és szeretni foglak. Te meg veszekedtél velem, rajtam töltötted ki a dühödet, pedig tudom, tudom Anyu, hogy nem én voltam a célpont! Mindent el fogok neked mondani egy szép napon, hidd el, de most nem akarlak ennyi mindennel lesokkolni. 
       -Nem fogok.-suttogtam könnyezve, és megszorítottam a kezét mielőtt bevittek volna a kivizsgálásra.
 Legközelebb(az az ma:) már a szobámban ébredtem, és minden porcikámat meg tudtam mozgatni, de a térdem be volt kötözve. Szép lehet.
        -Anyuuu!-kiabáltam el magam.
        -Mi a baj?-vágta ki anyu az ajtót mint a Terminátor én meg felkacagtam.
        -Mi lett itt?-böktem a térdemre.
Elmesélte, hogy nagyon csúnyán lehorzsoltam a bőrt, egy helyen össze is kellett varrni, az államat nem sikerült ilyen 'gyönyörűvé' varázsolni  erre ln rávágtam, hogy rajta leszek az ügyön.
         -Ha te ügyködsz akkor én is fogok!-értünk a tükör elé ami a szobámban volt.  
         -Hát legalább a humorom megmaradt na!-vigyorogtam rá, de hamar lefagyott. Mivel short volt rajtam megláttam a bekötözött térdem (jobb) a bal meg úgy nézett ki mintha kis kavicsok lennének a bőrömre téve, és a csodás állam meg le volt sebtapaszozva. Hát eredményes óra volt az tuti!
         -Tom tenap éjjel itt volt.-mondta anyu miközben leültem az ágyam szélére.
         -Húha. És mit szólt, hogy ilyen szörnyeteg lettem?-meresztettem rá a szemeim.
         -Hülye, na az lettél. Azt mondta, hogy estefelé eljön hozzád. Nap közben el lesznek menve a bátyja tánc versenyére. Jaj és Sophie meg fél órán belül itt lesz.-mondta mosolyogva anyu és kiment.
Hát így ébredtem fel, ezek voltak a gondolataim és most leírom őket. Anyu jobban vigyáz rám mint eddig, de a többiek reakcióját még nem láttam. Kíváncsi vagyok nagyon. Valamire ez is jó volt:D Yay itt van Sophie. Gyorsan eldugom a naplóm mielőtt még meglátná, de nemsokára írok még!

Hope(: