Forever Young!

2013.06.21(Péntek)

Míg arra voltam ítélva, hogy itthon legyek nem történt velem semmi érdekes. Sophie át járkált hozzám minden este, hogy beszélgessünk. Kiderült, hogy Carlos-al eléggé öszemelegedtek. Ma az évzárón kézenfogva (!) jelentek meg. So nem az a lány aki nem állja azt, hogyha esetleg balai utálkozva nézni. Sőt, inkább kihúzza a mellkasát(persze nem olyan lenézően), és erős marad. Ezért is tisztelem. 

Rékának mikor elmeséltem, hogy minő csúfos véget ért a hazajövetel eléggé eltorzult arccal ült a webkamera előtt (of course Skype-oltunk) és aztán mikor mondtam, hogy 'de a fényképezőnek nem lett semmi baja!' nemes egyszeűséggel kinevetett. Na jó inkább velem (: Sokat beszélgettünk, de nagyon hiányzott, az hogy megöleljen, meg az, hogy hülyüljük. Szomorú vagyok nagyon. DE nem baj, mert nyáron még megyek!

Tom pedig a legjobb barát akit kívánhat magának az ember. Anyuék eleinte kicsit idegesek voltak amiért átjött, mert tudniillik elég sok dolog kötődik az ő nevéhez, de a legnagyobb a sírás. Igaz mostanában az 'örömömben sírok' de régen nem egészen így ment ez. Sajnos. Egyik nap mikor átjött hozott egy filmet, valami vígjátékot. Elindíottta, és mellém fészkelődött. Gyengéden átkarolt, és egy puszit adott a homlokomra.
   -Nem akartalak faggatni de, hogy-hogy elmentetek a nagyidékhoz?-kérdezte, és közben már ment a film.
   -Fogalmam nincs. Anyuék gondoltak egyet, és huss.-töprengtem.-Néha elgondolkozok rajta, hogy miért nem költözünk oda. Vinnélek benneteket is, és olyan jó lenne nekünk ott!
   -Nekem kicsit fura lenne, mivel egy szót se értek magyarul.
   -Megtanítalak!-mondtam ujjongva.
   -Erre kíváncsi vagyok!-mondta vigyorogva, én meg csak mosolyogva megvontam a vállam.
Hát így történt, hogy egy nyomorult hétig tartott mire megtanulta, hogy: 'Szeretlek' és 'hiányzol'. Ő akarta ezeket megtanulni, de pedig nem is olyan nehezek!
Ma reggel a szabad lábammal mentem suliba, az évzáróra, de a kapuban egy meglepetés várt. Thomas várt ott. Hát amit elmondhatok róla: menő. Évzáró napja, ami azt jelenti, hogy mindenki a suli ünneplőjében van. Huh amikor megláttam azthittem összeesek, de nem, erős maradtam. Az ünneplőnkről azt kell tudni, hogy a fióknak egy fehér ing, fekete öltöny, és a nadrág is fekete. Nekünk lányoknak meg ugyan ez, csak szoknyával, meg rövidújjúval. Ott állt a kapu mellett, és várt. Szerencse, hogy nem igazán szívlelem a magassarkúakat (oké egészen 6 cm-ig tolerálom) és inkább a fekete balerinámat vettem fel. Thomas miután kiléptem a kapun egy rövid csókkal köszöntött, aztán pedig indultunk a suli felé.
     -Gyönyörű vagy.-mondta, és közben megfogta a kezem, és újjait szorosabban kulcsolta az enyémre.
     -Köszönöm.-szóltam lesütött szemmel. Soha nem gondoltam, hogy ezt fogja nekem mondani. Tíz átsírt, átszenvedett hónap után végre eljött ez is.
     -Min filozofálsz?-kérdezte mosolyogva.
     -Semmi érdekesen, csak még álmos vagyok. Kicsit.
     -Kicsit jobban, nem?-kérdezte.
     -Lehet.-mosolyogtam rá.
Hát így mentünk évzáróra. Thomas én én. Egy pár. Róla még azt kell tudni, hogy már okt.2-án töltötte a 16-ot, tehát nagyobb mint én (: Akkor is felköszöntöttem és mégy egy nyomorult köszönömöt se írt. Jaj ): Amikor odaértünk bevágódtunk az utolsó sorba(kettes sorokban kell állni az osztályoknak). Pont So-ék álltak előttünk, úgyhogy mikor észrevett ugrabugráltunk egy sort. Carlos és Tom csak kezet fogtak és egy 'na és ezek a barátnőink' vállrándítással elintéztek mindent. A fiúk ilyenek. Nekik nem kell lelkizni, vagy ugrálni, ők így is megértik egymást. Eleinte nem szimpatizálta Tom Carlos-t, mert Carlos sok baromságot csinált, de mikor Tom szülinapja volt ketten mentek deszkázni, és összebarátkoztak. Azóta el se lehet választani őket. A sztorihoz hozzá tartozik, hogy Carlos 2 (igen kettő) nappal kissebb mint Tom. Fura a sors nem? (: Hát ehez hasonló dolgokon törtem az agyam amikor Sophie meglóbálta előttem a karját.
     -Na benne vagy?-kérdezte.
     -Hogy mi, tessék?-néztem rá.
     -Estére mozi, az!-förmedt rám.-Hát te nem is figyelsz rám?
     -Dehogynem, csak gondolkoztam.Persze, hogy áll a mozi-mosolyogtam rá.-Csak mi ketten?
     -Nem, a fiúk találták ki, és velük.-vigyorgott So.
     -Nekem oké.-bólintottam, és megpróbáltam odafigyelni, mert az oszink éppen osztotta a díjakat. Engem már harmadjára szólítottak. Hoppá... (: Amúgy második tanuló lettem, So meg harmadik. Thomas és Carlos pedig 5. és 6.-ok lettek.
Hazafelé Sophie már bontogatta a könyveit Carlos meg csak fogta  a fejét, hogy 'mi lesz a moziból, ha mi ketten So-val olvasni kezdünk?' erre Tom azt mondta, hogy 'itthon hagynak bennünket'. Persze csak vicceltek. Amikor hazaértem felhívtam anyut, és mondtam, hogy második lettem plusz hogy elmennék moziba délután. Semmi kifogása nem volt ellene. Mivel délre hazaértem gondoltam most 'bevágok egy szundit' de aztán eszembe jutott, hogy kikellene olvasni Az elveszett církálót, de rájöttem, hogy még csak az első 20 oldalt olvastam el, szóval egészen 2-ig olvastam. Nem rossz könyv(:
Most meg leírtam ide ezt az ominózus napot, amikor is az osztálytársaink szembesültek a ténnyel. Thomas és én igenis járunk s szeretjük egymást. Nehéz volt felfogni nekik, és mivel nem tettük ki facebook-on, hogy kapcsolatban sokan nem is értesültek róla. Furcsa, hogy ha mostanában valamit nem 'posztolsz,kommentelsz vagy lájkolsz' az már nem is olyan jó. Egyeseknek. Az emberek kezdenek inkább a tárgyakba beleszeretni, és azokkal kialakítani egy furcsa kapcsolatot. Nem értem meg őket.
Na megyek, mert még takarítok picit, aztán meg folytatom az olvasást. (:
Hope. xx

You're in my veins!

2013.06.09(Vasárnap)

Ezt elintéztem! Ha tudnák magamra vigyázni, és nem minden mozdulatom az agyam véletlen műve lenne most nem lennék itt! Na de mindent csak szép sorjában.

Tegnap este amikor lehívott a nagyi az ajándékomat adta ide. Egy Nikon D5100-at. Örömömben ugráltam, viszont eléggé fáradt voltam. A Nirvana-s deszka meg már csak hab volt a tortán. És akkor a cseresznye meg az volt, hogy 3-4 perc múlva átjött Réka. Ez pontosan éjjeli 11 után történt. Miután én vigyorogva sírtam és szétöleltük egymást Réka köszönt, és felmentünk a szobámba.

    -Annyira örülök neked!-mondtam és még mindig szipogtam.

    -Én is! De mi újság veled?-kérdezte miközben lehuppantunk az ágyamra.

    -Öszzejöttem Vele.-mondtam, és közben elpirultam.- Igaz, hogy tegnap, és sokat kellett rá várni, de megérte.

    -Minden részletet, légyszi!-szólt Réka, és kicsit szorított a kezemen amit az előbb fogott meg. Azthiszem ő is örül az örömömnek(:

Elmeséltem minden kis részletet. Azt, hogy Tom eleinte mennyire bunkón viselkedett velem, azt is, hogy egy ideig nem foglalkozott velem, de aztán mikor elmeséltem, azt, hogy hogy vallott szerelmet Rékának könnybe lábadt a szeme. Ő is tudott mindenről. Tudta, hogy mennyire fájt amikor mással járkált, vagy csak másra nézett. Nem viccelek, még az is fájt. 

     -De veled mi a helyzet? Mesélj te is, mert nekem kezd kiszáradni a gyomrom annyit dumáltam!-mondtam, erre Réka hangosat nevetett.

     -Nekem jelenleg nincs barátom, de azt hiszem nem is kell.Na jó, kinek hazudok. Igazából lenne egy fiú-itt csendben 'úúúú'-ztam egy sort- de csak az ő érzelmei komolyak. Én csak barátként tekintek rá.- na itt már 'óóó'-ztam.- Semmi gond, meg vagyok egyedül is.-mosolygott.
     -Hát igen. Büszke is vagyok ezért rád.-néztem rá, és megöleltem.
Réka még két óráig maradt, de aztán azt mondta, hogy haza megy, de nem engedtem el ám olyan hamar! Előbb még készítettünk képet. Mivel sikerült kinyomtatnom ide is ragasztom (:  A képről annyit tudok

mondani, hogy Rékának eszébe jutott, hogy áthozta a gépét. Elővette, és beálltunk egy tükör elé, majd az arcom elé emeltem a Szent erekjém, és Réka is követte a példámat. Hát így lett egy 'fényképészes' fényképünk. Igaz egyikőnk arca se látszik, de az nem gond.(a barna hajú vagyok:) Közben ellőttünk egy pár olyat, hogy 'ohh ne ez a lábam lett!' vagy ' Neee Hope a hajad a kamerámba lóg!' esetleg 'mindkét kezed tedd a kamerára, mert nem akarok, hogy szamárfülem legyen...' Nem is vagyok éppen ennyire rossz azért! :( Aztán jött az amitől a legjobban féltem. A búcsú. Mindketten sírtunk, és nem is tudtunk igazán beszélni, de azért mindketten nevettünk már kínunkban, és a könnyfátyolon át láttam, hogy  Réka mosolya nem boldog mosoly. Gyorsan megöleltem, és mondtam, hogy nyáron jövök még. Biztosan. Ekkor már boldogabbnak látszott. Nem szeretem, ha valaki szomorú, főleg ha miattam. Még fél órát biztos integettünk, meg azt játszottuk, hogy haza kísértem (igen, a szomszédba) és ő meg vissza, de egyszer megálltunk kb. félúton, és szorosan öleltük egymást, majd sírva és ugyan abban az időben mosolyogva integettünk. Majdnem neki mentem egy oszlopnak. Réka ezt láthatta, mivel hangosan felnevetett, és még egy 'utolsót' intettünk egymásnak. Mikor hazaértem eszembe jutott, hogy nem is próbáltam ki a deszkát, de azt majd otthon avatom fel. Inkább miután 'jó éjt' kívántam felmentem, és elaludtam. Reggel megint korán keltünk. Igazán sok cuccot nem kellett összeszednem, de amíg nagyiék kávéztak és felmentem a netre. Tom fent volt, és azonnal rám is írt. Tom: Szia! Hope:Szia(: Tom:Hol vagy? Hmm azt hiszem aggódik miattam. Hope: Magyarországon, de kb 3 órán belül otthon leszek. Tom:Hiányzol, és siess haza! Hope:Te is hiányzol nekem): Most mennem kell. Ha landolt a gép írok neked SMS-t. Szia<3 Tom:Szia<3  .
Boldogan hajtottam le a laptop fedelét, és miközben a nyakamba akasztottam a fényképezőm és felkaptam a deszkám leugráltam a lépcsőn. Imádok a nagyi lépcsőjén ugrálni mert az olyan jó érzés. Oké kétség kívül fura dolgokat hoz ki belőlem ez a szerelem!
       -Hope nehogy össze törd magad!-mondta anyu szigorúan, de az utolsó lépcsőfokról csak leugrottam. Persze nem jól számítottam, és nem elég, hogy félreléptem még el is vágódtam. Riadtan a deszkámra és fényképezőre néztem, de semmi bajuk nem lett. Én viszont képtelen voltam felállni.
       -Hope! Megmondtam, hogy ne!- üvöltött anyu, nekem elszorult a torkom. Apu felkapott, és a nagyi is nagyon meg volt rémülve tehát velünk jött. Volna. Csak én ülni se voltam képes, így el kellett feküdnöm a hátsó ülésen, mivel nem akartam, hogy mentővel furikázzanak. Nagyi anyuval jött buszon, és apuval pedig elnevetgéltük az utat. Hah ő az én emberem :D Hát amikor odaértünk a doki nem volt elragadtattva... Részletesen nem szeretnék leírni mindent, de elég annyi, hogy helyre is kellett tenni a bokámat meg valami el is tört, szóval lett gond. Anyu és a nagyi elképedve hallgatták, hogy 'Annak örülök a legjobban, hogy nem lett semmi baja a fényképezőnek és deszkának!'. Ők azt várták, hogy azt mondjam 'de jó, hogy nem lett nagyobb bajom!'. Jaj hát mikor két felnőtt úgy néz rám, hogy lyukat fúrnak akkor az enyhén nem jó. Apa el tudta intézni, hogy valami különjárattal menjünk. A doki nehezen akart elengedni, de mondtam, hogy majd vigyázok magamra.
A reptérhez való úton már nagyi vezetett(mivel az ő kocsija) és apu hátul ült velem. Rajzolt a gipszemre. Fényképezőt készített nekem, aminek nagyon őrültem. A felszállás se volt nehéz, mert apu az ölébe vett, és felvitt, de előtte még elköszöntem a nagyitól. Egy 'Becky légyszíves vigyázz magadra!' kiáltással köszönt. Azért kiáltott mert már messze voltam. A repülőúton próbáltam megfogalmazni ahogy beadom majd Tom-nak, Rékának és Sophie-nak a történteket. A valóságot írom/mondom le/el. Három óra volt az út, és otthon a sötétség fogadott. Apu az ölébe vett megint, és elmentünk az autónkig. Hogy hogy került oda azt nem tudom, de nem is érdekelt, csak legyek már otthon! Ahogy a telefonom kapcsolt, hogy itthon vagyunk már ki is jelezte, hogy van 2 Sms-em és 4 nem fogadott hívásom. Szaporábban vettem a levegőt, és lehunytam a szemem mielőtt megnéztem őket. Tom írt, hogy aggódik és ha itthon leszek írjak. Kezdett hajnalodni mire felkerültem a szobámba, és behozták nekem a deszkámat meg a fényképezőmet.
    -Köszönöm.-pislogtam hálásan anyura és apura.- Igazából nem akartam gondot okozni.
    -Tudjuk.-mondták egyszerre, és anyu mellém ült, apu meg odahúzta a gurulós székem.
    -Kicsit vigyázhattál volna.-mondta anyu fáradtan.-De azért reméljük, hogy minden rendben lesz.
    -Én is.-erőltettem mosolyt magamra.
    -Ezen a héten legalább itthon kellene maradnod.-mondta anyu, és meg úgy meredtem rá, mint akinek azt mondták, hogy 'szobafogság!'.
    -A-a az nem lehet. Kérlek engedjetek el!-szóltam rájuk.
    -Hope...Nem lehet kincsem.-mondta apu, és megölelt. Anyu is követte a példáját, és miután jó éjt kívántak kimentek. Egyedül maradtam, és gondoltam írok, mert a naplómat ide tették az éjjeliszekrényemre. A telefonom,fényképezőm és egy dobozos Cola volt még ott. A telómról felmentem Facebook-ra, és gyorsan írtam, hogy 'most értem haza, de suli után gyere el inkább. x' Ezt Tom-nak írtam, de egy kurtát írtam So-nak is, hogy majd felhívom, mert van mit témázni. Rékának meg kerek perec leírtam, hogy mi történt, de a választ nem vártam, meg mert még tudtam, hogy akarok írni ide is. Mostmár csukódik le a szemem. Jobbulást nekem...
   Hope x.

   i