2013. augusztus 9., péntek

No matter what

2013.06.23(vasárnap)
Fergeteges szülinap. Éjjel bármilyen hülye napom is volt megvártam az éjfélt, és persze So hívását. Miközben beszélgettünk a Skype-on bevillant egy ablak. Thomas-é. Sophie-nak mikor mondtam, csak sunyizott, és azt mondta, hogy 'nyissam meg'. Thomas videóhívást indított, és a háttérben a közös számunk szólt. Papa Roach- No matter what. Tom még nem látszott, de nekem már könny szökött a szemembe, és ez még az eleje se volt. Sophie egy laza 'öhmm most mennem kell, Boldog születésnapot, jóéjt, szia!' köszönéssel letette, és gyakorlatilag 'egyedül' hagyott. Amikor rákezdett arra, hogy 'I need you right here, be my side!' Thomas odamászott a laptop elé, és... És énekelt nekem. Soha nem hallottam még énekelni, de ez valami fenomenális volt. Én már javában sírtam, ő meg mosolygott, és a végén egy szívecskét mutatott, majd megszólalt.
   -Boldog születésnapot szerelmem!-mondta.
   -Köszönöm.-suttogtam, és még  mindig patakokban folytak a könnyeim.
   -Ne sírj kérlek.-mosolygott a kamerába.- Vagy ennyire borzasztóan énekeltem?
   -Neeeeem-nevettem fel.-Csak meghatott.
   -Holnap megkapod az igazi ajándékod is, de most megyek aludni, mert hosszú napom lesz holnap.
   -Hogy hogy?-értetlenkedtem.
   -Említettem, hogy versenyem lesz, deszkás. Nem emlékszel?-kérdezte olyan mosollyal, hogy haragudni is elfelejtettem.
   -Akkor ez azt jelenti, hogy...-kezdtem könnyes szemmel.
   -Nem, nem lehetek ott, de hidd el, hogy szeretlek!
Őszinte volt, láttam rajta. Letöröltem a könnyeim, és mosolyogtam. Nem akartam, hogy miattam mondja le a versenyt. Miútán elköszöntünk aludni készültem, de anyu bejött. Felköszöntött, és én meg aztán elpanaszoltam naki, hogy Thomas-al mi a helyzet. Anyu titokzatoskodott, és gyorsan elment. Aha. Valamiben sántikálnak.
Másnap reggel úgy ébredtem, hogy Thomas(!!!) jástzik az egyik hajfürtömmel. Ő ott ült az ágyam mellett a 'főnöki' gurulós székemben, és mosolygott. Biztos lehetett egy egészséges vörös színem. Kábé mint egy ráknak.
    -Jó reggelt.-mondta, és elengedte a tincset.
    -Neked is. Régóta vagy itt?-kérdeztem, és legbelül kicsattantam az örömtől.
    -Egy órája.-mondta úgy mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
    -És a verseny?-tápászkodtam fel, hogy helyet hagyjak magam mellett az ágyon.
    -Nincs verseny, csak valamivel le kellett rázzalak, hogy ne húzd ki belőlem az ajándékod kezdőbetűjét sem.- mondta, és egy 'ne haragudj kérlek' mosolyt villantott.
Nem szóltam egy szót se, csak megöleltem. Ő még szorosabban kulcsolta rám a karjait, és éreztem a szeretetét. Miután pár 'Boldog születésnapot és szeretlek' csókot kaptam elmentem a mosdóba, hogy rendbeszedjem magam. Gondoltam, ha már szülinapom van akkor ki sminkelem magam. Ez abból állt, hogy a szememet kihúztam, meg fekete tussal pingáltam valami alíg láthatót. A ruhám is ilyen 'whoa szülinapos vagyok!' lett. Vagyis én annak szántam. Egy fehete pólót vettem fel, amin fehér virágokból álló 'korona' volt, és a közepében az állt, hogy 'I'd rather wear flowers in my hair than diamonds around my neck!' mellé egy fehér short és egy fehér bokacipő valamint egy virágos headband(magyarul nem tudom a nevét:c). Ahogy kiléptem Tom felállt, és elmosolyodott. Felém lépkedett, és karjait a derekam köré fonva bele puszilt a hajamba. Ez azthiszem azt jelenti, hogy tetszetszek neki. Vagy valami hasonló(: Kézenfogva lépkedtünk a lépcsőig, aztán szorított egyet a kezemen, és egy kendővel bekötötte a szemem.
    -Ne less!.-suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg.
Lassan mentünk le, és nem lestem. Nem, még a lépcsőt se néztem meg, mert 1. már csukott szemmel is tudok közlekedni 2. megbíztam benne. Mikor leértünk mögém ment, és levette rólam a kendőt. Egy hatalmas csokor rózsa volt ott. 22 fehér és egy fekete. Oda szaladtam, és fel akartam emelni a földről a hatalmas csokrot. Anyu és Tom egymás mellett álltak, és mosolyotak. Nos ahogy fel emeltem a csokrot kiesett beőle egy CD. Gyorsan felkaptam, és megnéztem. Nirvana- Nevermind eredeti kiadás, és nem mostani. Úgy szorongattam mint egy kisgyerek aki most kapta meg a kedvenc játékát, és képtelen elengedni. Anyuék felé szaladtam, és mindkettejüket megöleltem.
     -Tetszik a CD?-kérdezte anyu mosolyogva.
     -Igen.-vigyorogtam mint a vadalma.-De ez nem mostani, honnan szerezted be?
     -Amikor elmentünk a nagyihoz Magyarországra akkor ezért mentünk. Az enyém volt.
     -Azta.-boktem ki elkerekedett szemekkel.-Akkor te Nirvana-t hallgattál?
     -Igen.
     -Köszönöm a rózsákat.-fordultam Tom felé, ő meg rákulcsolta ujjait az enyémekre.
     -Ne köszönd. Remélem nem haragszol, hogy 22 fehér lett, és csak egy fekete, de elég hülyén nézett volna ki, hogyha fekete csokorral jövök.-töprengett.
     -Nekem így is tetszik.-nézegettem a csokrot.
Aztán jöhetett a reggeli. Általában csak egy kakaót nyomok be, de most kivételt tettem, és gabonapelyhet is ettem. Persze Thomas-al lehetetlen normálisan enni, mert meglökte a kezem amikor szórtam a gabonapelyhet, így egy csomó kiszóródott. Aztán csörgött a telefonja, de kinyomta és az asztalra tette. Folytatta a 'Piszkáljuk Hope-ot miközben enne' akciót, de a telefonja megint csörgött. Megint kinyomta, de mostmár nem piszkált. Mikor harmadjára csörgött idegesen felkapta a telefont, és kiment a hátsókertbe. Anyu kipillantott a konyhapult mögül, és csak a tekintetével kérdezte, hogy 'mi lett?' én meg megvontam a vállam, és végre ehettem. Nem mondom, hogy könnyű volt, mivel eléggé nyugtalanított a tény, hogy Thomas ennyire idegesen ment ki.
      -Sajnálom, csak a szüleimre tört valami 'jaj ne a gyerek egyedül van' roham.-mondta és valamennyire meg volt nyugodva, de nem ült le. Eddig nem hallottam semmit Thomas szüleiről, vagy egyáltalán, hogy mi van velük.
      -Tom...-néztem rá.-Mi a baj?
Először azt mondta, hogy ez a szülinapom, nem akarja lehúzni a hangulatot, meg 'nem lényeges' de mikor már anyu is kíváncsian fürkészte a konyhából elkezdett mesélni. A szülei elváltak, és az anyukájával élt egészen kilencedik elejéig, de akkor talált magának egy másik férfit, akit Tom nem kedvelt, és úgy döntött, hogy ide költözik Los Angeles-be az apukájához. Az apukája nem akarta látni, mert lett egy felesége, akitől született két kisgyerek, és arra hivatkozott, hogy 'nem bír eltartani ennyi kolyköt'. Thomas nem szólt otthon semmit.
     -Más választásom nem maradt, a nagyihoz mentem, akihez gyakorlatilag semmi rokoni szál nem fűz, mivel anyát örökbefogadta. Viszont apa szülei egyszerűen utálnak. Ők el voltak határozva, hogy de nekik lány unoka kell, és mikor megkapták a hírt, hogy fiú lettem látni se akartak. Mióta ezt elmondták én se őket.-mondta, és elég meggyötörtnek látszott.- Viszont Dóra nagyi irtó kedves, és mindenben támogat.-mosolyodott el végre, és ránk pillantott.
Szó nélkül a nyakába borultam, és szorosan megöleltem. Ez azt jelentette, hogy az én családom az övé is. Anyu mosolyogva figyelt bennünket, majd megszólalt.
     -Thomas a mi családunk a tied is.-mondta anyu, és akkor jött el az a pillanat, amikor anyu  mindkettőnket átölelt, és tudtam, hogy tényleg nagyon kedveli Tom-ot.
Tom azzal az ötlettel jött, hogy menjünk ki egy kicsit sétálni. Mivel sötét felhők gyülekeztek gondoltam veszek magamra egy pólót, de mivel vittem a fényképezőt is beletettem a bazinagy táskájába. Míg én elkészültem anyu és a barátom lent beszélgettek a konyhában. Anyutól elköszöntem egy öleléssel, és indultunk is. Mivel olyan szép volt minden, én előkaptam a gépem, de még nem csináltam képeket, csak a nyakamban lógott. Thomas fogta  a kezem, és beszélgettünk. Aztán megpillanottam egy villámot. Thomas ösztönösen elengedte a kezem, én meg fényképezni kezdtem. Egyszercsak azt vettem észre, hogy a szerelmem kényelmesen leült az egyik padra, majd egy cigit húzott elő a zsebéből. Barna haja be volt lőve, és
akkor feltúnt egy dolog amit azonnal megjegyeztem.
    -Tom, neked a szemed nem barna?-kérdeztem csodálkozva.
    -Vámpír vagyok, és változik a szemem!-mondta suttogva, és az ölébe húzott.
    -A vámpíroknak barna meg vörös szemük van, szóval te valami fura lény lehetsz.-nevettem, és átöleltem a nyakát.
   -Mivel utálom a szemüveget és visenem kellene kontaktlencsét hordok, és van egy kék is.-magyarázta.-Gondoltam ma jeles esemény van, úgyhogy ezt választottam.
Gyorsan felpattantam az öléből, és a gépemet bekapcsoltam az meg 'lövésre' készen állt, úgyhogy Thomas csodálkozó fejét sikerült lefényképezni. Egyszerűen imádom. Igen, sajnos cigizik, és ezért kicsit haragszom is rá, de most őszintén az legyen a legkevesebb bajom, hogy egy-egy szál cigit elszív... Miután még fényképeztem párat(igen titokban róla is készítettem egy-két képet:) leültem mellé, és néztem ahogy megszívja a nikotin bombát, majd kifújja a füstöt. A füst... Elszáll, de a tüdejében megmarad az a kátrányos anyag. Na ez így van a szerelemmel is néhány esetben. Vegyük úgy, hogy maga a szerelem a cigaretta, és mivel a pár 'függő' fogyasztja a 'szert'. Abban a pillanatban szomjaznak rá, mint a sivatagban bojongó a vízre, de miközben élvezik az ízét a kátrány lerakódik. A kátrány az emlék. Miútán elmúlt a szerelem, elfogyott a 'cigaretta' a pár szátrebben. DE a kátrány marad, ott ragadt a tüdejükben, és nem tudnak vele mit tenni. Megszennyezték magukat, egymást....
      -Min töprengsz kinscem?-kérdezte, és szabad kezével megfogta az enyémet.
      -Mi lesz, ha bajod lesz tőle?-böktem szomorúan a 'bomba'  felé.
      -Nem lesz, nem szívok annyit.-mondta, és mélyen a szemembe nézett.-Miattad nem.
Szorítottam egyet a kezén és hálásan pislogtam rá. Ez egy fontos jele annak, hogy szeret, mivel ha az embernek van egy káros szokása arról nem szokik le csak úgy 'ukmukfuk'. Valami oka kell legyen vagy valaki miatt válik meg ettől a rossz dologtól. Lassan vissza kellett induljunk, mert a rakoncátlan esőcseppek versenyezni kezdtek. Én a fényképezőt gyorsan eltettem, és kirángattam a pólóm. Thomas egy határozott mozdulattal a hátára kapott, és mivel nem volt sok hazáig úgy vitt én meg mikor úgy csinált, mintha megbotlott volna visítottam. Baromira élvezte, az más kérdés, hogy én egyáltalán. Mikor az eresz alá értünk  azt mondta várjak egy kicsit itt kint. Öt perc múlva Tom anyu kocsikulcsával jött ki. Kitolatott a garázsból, én meg beszaladtam az autóba, és az anyósülésre ültem.
      -Hova megyünk-kérdeztem mikor már majdnem kiértünk a városból.
      -Meglepetés.-mondta, az utat figyelve, de elmosolyodott.
Hát jó, csak nem ad el vagy hasonló. Jó, ezt én se gondoltam komolyan. Los Angeles külvárosába mentünk, és egy egy emeletes kis ház előtt álltunk meg. A ház fából volt, és a jobb oldala be volt futva borostyánnal. A kerítés szintén fából volt. Miután Thomas bezárta az autót megfogta a kezem, bíztatóan rám mosolygott, én meg csak izgultam. Fogalmam se volt, hogy hova vitt. Amíg meg nem láttam egy nénit aki körülbelül egészen fiatalosnak nézett ki.
      -Szia mama!-köszönt kedvesen Tom ezek szerint a nagymamájára, akiaz ajtót nyitotta nekünk.
      -Sziasztok.-mosolygott kedvesen.-Gyertek be.
Nem volt sok időnk kint ácsingózni mivel az eső esett még, tehát bementünk. A ház belül is olyan szép volt mint kívül. Egy kis előszoba fogadott ahol  szarvas agancs volt felakasztva meg egy fogas, és egy kis szekrény ahová gondolom a cipőket tették. Aztán egy kis kerek helyiség. Furcsa volt, mert valami lépcsőre számítottam, mivel aztán a nappali, majd a konyha volt. Meg balra egy kis szoba, és persze a fürdő mellette. Ahogy a nappaliba mentünk megcsapott a süti illat. Leültünk a kanapéra, és a nagymamája velünk szemben foglalt helyet. Az első tíz percben angolul beszélgettünk, és mikor Tom elment vizet inni a nagyija mondta, hogy ne magázzam meg, hogy csak Dórának hívjam.
     -Maga magyar?-kérdeztem, és a szálak kezdtek kuszálódni. Persze magyarul.
     -Igen, és ahogy hallom te is.-mosolyodott el boldogan.
     -Anyu magyar, apu pedig amerikai.
     -Végre valaki akivel beszélhetek rendesen. Thomas képtelen más nyelven tanulni, úgyhogy nem is töröm magam, hogy tanítsam.-nevette el magát, és persze én is nevettem, mert tudom, hogy milyen reménytelen eset tanítani Őt.
     -Most engem beszéltek ki ugye?-vágódott le mellénk 'sértődötten'.
     -Tulajdonképpen csak annyit mondtunk, hogy nem vagy képes tanulni magyarul.-mondta Dóra.
Ezek után elmesélte, hogy azért jött ide Thomas anyukájával, mert itt azthitte, hogy jobb az élet, és kicsit jobb is volt. De nem sokat mesélt, még annyit, hogy 57 éves, de aztán elment a konyhába.
     -Gyere, megmutatom a szobámat.-mondta Thomas, és előre ment. A kis kör alakú helyiség plafonjából egy létrát húzott ki, és azon mentünk fel. Persze Thomas előre engedett. Az egész tetőtér az övé. Három ablak van. Egy az ágya fölött ami a szobája végében volt. Az ágya felett egy könyvespolc amin kb. 20-30 könyv sorakozott. Volt még egy ablak az íróasztala fölött amin a laptopja pihent, és az utolsó ablak pont a lépcsővel szemben. Egyetlen egy poszter volt a szobája falán. Papa Roach. Beljebb mentem, és körül néztem, majd megálltam az íróasztalánál. Egy szimpla, de mégis szép ezüst(!!) keretben volt az első közös képünk, amit So készített. Nem szóltam semmit, de mosolyogva fordultam hozzá. Mikor lementünk Dóra egy kis tortával fogadott amin az állt, hogy 'Boldog születésnapot Hope!' Nagyon örültem neki, és gondoltam készítek pár fényképet. Aha, majdnem. Thomas készített egyet csak rólam, aztán egyet Dórával, végül lett két kép rólunk is.
Visszafelé menet felvettük Sophie-ékat. Mindketten szorongattak valami ajándék alakú dobozt vagy mit, de nem szóltak hozzám. Mikor hazaértünk Thomas visszaparkolta a kocsit, a garázsba, én meg gondoltam bemegyek Carlos-ékkal. A nappaliban egy két emeletes torta fogadott, minek a tetején egy pont ugyan olyan fényképező volt mint az enyém. Ugráltam egy sort, és megköszöntem anyunak mivel ő készítette. Az ajándékokat ide adogatták, én meg nem bontottam meg, mivel a rituálém azt írja elő, hogy majd csak torta evés után. Mindenkivel lett kép (sőt még egy közös is, tiszta jó találmány az állvány:D) és megettük a tortát felbontottam az ajándékokat. Sophie-tól egy One Direction-os könyvet kaptam, magyarul(!!!) aminek nagyon örültem. Ja, igen Directionerek vagyunk mindketten(: Carlos-tól egy karkötőt,lencsevédőt(gyűjtöm őket) és egy doboz gyűjtő dobozos Coca-cola-t kaptam. Lehet tudat alatt gyűjtögető leszek, de azt is gyűjtöm :D Este nyolckor érkeztünk haza Dórától, és So-ék éjfélkor mentek haza. Thomas azt mondta marad segíteni takarítani. Már végeztünk, de ők még mindig lent vannak. Érdekes, megyek megnézem őket (:
Hope .x.

2013. augusztus 2., péntek

Hurricane...

2013.06.22(szombat)
Tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy 'jiháá a vakáció első napja', de a tegnapi vihar és a mai folytatódás miatt képtelen vagyok ezt mondani. Sajnos. Kezdem az elejéről...
Már a moziba készülődésnél is éreztem, hogy itt valami nem lesz rendben. Öltözékem most se lett valami feltűnő, de gondoltam egy mozizáshoz jó lesz. Felvettem a kedvenc fehér trikómat amin idézőjelek vannak feketével, valamit egy fehér nadrágot, és mivel valami fekete is kell a fekete Supra-m és egy bőrkarkötőt szedtem össze. Anyuékkal nem kellett sokat beszéljek, hogy elengedjenek, mivel jó tanuló vagyok, és semmi olyan dolgot nem tettem ami tilos lenne, meg szülinapom előtt gondolták, hogy 'miért ne szórakozzon a gyerek?'. Ekkor még semmit nem sejtettem ebből.
Az indulás nem ment nehezen, csak mivel Tom és Carlos deszkával jöttek mi So-val hátramaradtunk, és figyeltük őket. Egy ideig egész jó volt nézni őket csak féltettük őket. So azt mondta, hogy elkezdte olvasni a The Body-t Stephen King-től. Egész jó kis könyv lehet, majd én is nekikezdek. Mire kibeszéltük a könyveket odaértunk, mivel a pláza nincs messze tőlünk. Hogy mit néztünk meg? Slender Man. Alapjában véve a fiúk azt mondták, hogy 'nagyon jó lesz!' meg 'nem fogtok félni!' de aztán már az első 10 percben bántam, hogy beültem. A film közepére nem is féltem, sőt kezdtem élvezni, csak szegény Sophie rezelt be, és nem igazán akarta nézni. Nos nem, nem az az erős idegzetű lány úgyhogy eléggé látványosan szenvedett. Például a popcornt elég hangosan ropogtatta, vagy a Cola-t fújta a szívószállal. Próbáltam figyelmen kívül hagyni de Carlos elvette tőle, így So az én telefonommal babrált amit leejtett, és legurult az előttünk lévő sorba ahol sűrű 'jaj bocsánat!'-ozások közben haladt el. Ez már a végén volt és az előttünk ülők eléggé idegesek voltak. A film után elváltak útjaink, mert So és Carlos elmentek Sophie húgának venni valamit mivel megígérték neki. Thomas és én pedig a másik irányba mentünk. Haza.
    -Nagyon megijesztett a film?-kérdezte miközben megfogta a kezem.
    -Engem nem, viszont Sophie szerintem nem mer majd egyedül aludni.-jelentettem ki. Ismerem, és ő nem bírja az ilyen filmeket.- És te, hogy bírtad?
    -Nekem nagyon tetszett, de máskor mást nézünk meg, hogy ne ijedjetek meg.-mosolygott rám.
    -Na hékás én nem vagyok félős!-mondtam 'sértődötten'.
    -Majd meglátjuk.-mondta még mindig mosolyogva.
Ajaj. Ha azt mondja 'majd meglátjuk akkor valami lesz, ami nekem nem kedvez. Remélem nem valami ijesztő. Á, dehogy! Az út további részében elbeszélgettünk arról, hogy milyen jó koncert lesz szülinapomkor (Iggy Azelea) meg, hogy miket fogunk csinálni nyári szünetben. A házunk elé érve Tom szorosan magához ölelt. Mintha érezte volna, hogy valami nincs rendben. Olyan sírás tört rám, de visszatartottam.
     -Legyél jó!-mondta még mindig engem ölelgetve.
     -Te is...-suttogtam.
     -Szeretlek Hope!-szakadt ki belőle.
     -Én is szeretlek Tom.-mondtam erőtlenül.
Ezután Tom elengedett, és úgy fogta a kezem, hogy közben rám lásson. Megsimogatta az arcom, és mosolyt erőltetett magára, majd megcsókolt. Keserédesnek éreztem.
     -Majd hívj.-mondtam, és már mosolyogni se volt erőm. Fogalmam se volt mi fog történni.
     -Hívlak. Jó éjt.-köszönt el, majd még egy puszit hagyott a homlokomon.
Néztem ahogy eltávolodik. Tulajdonképpen, igen húzni akartam az időt. Húztam is. Mikor bementem a szüleim a nappaliban fogadtak.
     -Szia Hope!-köszöntek szinte egyszerre.
     -Hali.-üdvözöltem őket, és lehuppantam az egyik fotelbe.
     -Milyen volt a film?-kérdezte anyu.
     -Elég jó, habár horror volt. Ti mit csináltok itt?-tettem fel azt a kérdést aminek a válaszától annyira de annyira féltem.
     -Hope ne ijedj meg kérek.-kezdte apu. Ez a legnagyobb baromság, amikor azt mondják, hogy 'ne ijedj meg' mert akkor biztos meg fogsz.-Szóval az a helyzet, hogy el kellene költözzünk, mert a cég kiterjeszkedett, és én máshol kaptam állást.
     -Hova?-kérdeztem erőtlenül.
     -Spanyolországba.-mondta apu, én meg úgy éreztem, hogy hirtelen nem is az én életemet élem, hanem valaki másét.
     -De... És akkor... -nem találtam szavakat. Apun láttam, hogy nagyon fájt neki, és inkább elment, gondolom a szobájukba. Anyu mellém ült, és a hátamat simogatta, én meg a sírásomat fojtottam vissza, mivel nem lehetek egoista nem szabad csak magamra gondolnom. Nekik most sokkal több gondjuk van!
      -Kicsim.-kezdte anyu csendben.-Apu elköltözik.-bökte ki.
Kész, nen tudtam tovább tartani, kitört belőlem a zokogás, és nem bírtam megállni. Könnyeimen át anyura néztem aki egy 'ne légy olyan szomorú' mosollyal nézett rám. Láttam rajta, hogy neki is fájt, de elegem lett a tegnapi napból, és elmentem aludni. Aztán eszembe jutott Réka. Először nem akartam zaklatni ilyesmivel, meg náluk reggel nyolc körül lehetett vártam még. Felhívtam So-t.
     -Sophie irtó nagy gáz van!-mondtam még mindig sírva.
     -Jézusom! Mi a baj? Mi történt?-hallottam rémült hangját.
     -Sophie apu el fog költözni...-és kitört belőlem a sírás. Megint.
     -Hova? Miért? Mikor?-kérdezte gyorsan.
     -Spanyolországba. Azért mert a cég terjeszkedett és nem tudom mikooor.- nyújtottam el az utolsó szót.
     -Hope.-kezdte túl nyugodt hangon.-Kérlek ne pánikolj, minden rendben lesz! Tudod, hogy itt vagyunk neked.
      -Te tudtad?-kérdeztem, és éreztem ahogy az arcomból kifolyik a vér.
      -Igen.-ismerte be.- Tegnap hallottam ahogy a szüleink beszéltek róla, én meg pont vízért akartam lenni, de aztá el ment a kedvem tőle. Nem akartam szólni neked, mert aztmondták, hogy szülinapod után mondják el. Ne haragudj!
      -Nem haragszom.-mondtam mosolyogva mintha látná.-Csak kicsit szíven ütött.Csak beszélni akartam valakivel, hagylak vásárolni.
      -Nem zavarsz, mert hazafelé megyünk.Beugorjunk?-kérdezte So kedvesen.
      -Nem muszáj, nyugodtan menjetek csak hazafelé.
      -Jó, de ha valami van hívj.-mondta komolyan.
      -Hívlak.-ígértem meg.-Szia.
      -Szia, és fel a fejjel!-tette le.
Hát ez igen. Tudta, és nem szólt. Nem haragszom rá tényleg. Elkezdtem nézegetni a szobám falát. Mindenhol képek. Rólunk, a családról, rólam... Nincs szívem itt hagyni mindent, és főleg nem anyát. Remélem nem akarnak választás elé állítani... Felnyitottam a laptopom tetejét, és vártam míg betöltődik. Rejtve kapcsolódtam Skype-ra, és néztem azt a fránya kis karikát, de szürke maradt. Egy ideig. Valahol a telefonom rákezdett a Nirvana-Smells like teen spirit. Egyet jelent, hogy Thomas hív. Rohantam is de elbotlottam a laptop kábeljébe, és bevertem a fejem. Jobban mondva lefejeltem az ágy szélét. Minden mindegy alapon felálltam (nem is néztem tükörbe) és felvettem.
      -Hogy vagy? Történt valami?-kezdte köszönés nélkül.
      -Igen. Nagyon sok minden. Tom én ezt nem bírom!-fakadtam ki.
      -Éreztem, hogy valami nincs rendben.-gondolkozott hangosan.-De mégis mi lett?
      -Apa...-sóhajtottam egyet, és lehunytam a szemem.-Spanyolországba költözik, a cég miatt.
      -És te?-tette fel a legfogósabb kérdést.
      -Remélem, hogy nem válnak el és, hogy nem gondolják azt, hogy választani fogok közöttük. Nem bírok, sőt anyu mondta el...-mondtam ,és ez kimondva sokkal rosszabbul hangzott. Választani...
      -Hope, bármi is legyen, én itt vagyok neked.-mondta, nekem meg a lepkéim fogalmam sincs mit csináltak.
      -És ha apuék úgy döntenek, hogy mennem kell?-kérdeztem halkan.
      -Akkor várok.-szólalt meg komolyan.
Még egy órát beszéltünk. Mindenféléről. Ezt imádom benne, hogy bármiről el tudunk beszélgetni, és soha nem vezetne félre. 'This is love!' Amiután letettük pár perc múlva Réka videóhívást indított,én meg elmeséltem neki.
       -Szóval Spanyolország. Az szép hely!-Mosolygott a kamerába.
       -Igen, de remélem nem költözök oda.-erőltettem mosolyt magamra.-De veled mi újság?
És akkor következett két olyan óra amikor megfeledkeztem minden problémámról. Elmesélte, hogy elfog menni a Bruno Mars koncerte ami ott lesz náluk Pesten meg, hogy úgy néz ki, hogy összejön egy fiúval, és hasonlók. Akkor készülődött, mert szombaton mentek randira. Tökre be volt zsongva én meg vigyorogtam, és ki is választottuk a ruháját amivel megy majd. Egy eléggé szimpla ruha, a felső rész farmer anyagból volt, és az alsó meg vörös volt, és az eleje ki volt vágva egészem térd fölött 5-6 cm-vel, míg az alja majdnem a bokájáig ért, és egy szintén vörös balerinát vett fel. Aztán sietett mert reggelizett, és ment szaladni. Sportos(: Kikapcsoltam a gépet, és aztán aludtam. Tényleg aludtam.
Ma reggel arra ébredtem, hogy villámlik, dörög és esik. Imádom az esőillatot, és mivel anu ezt tudta billenőre kinyitotta a szobám ablakát(: Átmentem a fürdőbe ott rendbeszedtem magam, azán meg átöltözve lebotorkáltam. Éppen anyuval beszélgettünk amikor észrevettem, hogy apu pakolászik. Mivel sok kérdésem volt a legfontosabbat fel is tettem.
        -El fogtok válni?
        -Nem.-vágták rá túl egyszerre.
        -Jó. És kinél maradok akkor?-kéredztem őket, és kezdtem ideges lenni.
        -Nálam.-szólalt meg anyu, és apu meg bólintott.
        -Még nem vagyok tizenhat, de azért mondanák valamit. Főleg neked apu.-néztem rá hűvösen.-Neked fontosabb a munka ugye? Fontosabb mint anyu meg én! Régen az volt, hogy 'nem megyek munkába mert itthon maradok a kis családdal' most meg menekülsz? El akarod kerülni azt a korszakomat, amikor 'önkívületi állapotban' fetrengek haza?? Nem lesz olyan megnyugtatlak. Mindig is azért voltam ilyen, hogy büszkék legyetek rám. Erre te elmész. Itt hagysz.-mondtam dühöngve.
         -Nem erről van szó!-meredt rém hitetlenül apám, de anyun láttam, hogy igazat ad nekem. Apu menekül.
         -A gyerek tartást fizesd majd, ha úgy is 'terjeszekdik a céged'.-vetettem oda. Anyu mellém állt, és megölelt, apu meg elővarázsolta az útra kész bőröndöket.
         -Nem ilyennek szántam a búcsút, de ha itt a vallomások ideje, akkor igen menekülök. Nem előled, se anyud elől, hanem elegem van. Vgay rájöttem, hogy a család nem nekem való. Anyuddal ezt lebeszéltük.-'zárta le'.
          -De velem nem. Szóval tizenhat én után jösz rá, hogy 'neked nem való a család'? 'Szép'.-mutattam az ujjaimmal idéző jelet a levegőben.
          -Hope, Isten veled!-jött oda apu, és habár vitatkoztunk megöleltem.
Anyutól is elbúcsúzott, és elment egy taxival. Kész. Nem jön vissza. Zokogva borultam anyu vállára. Úgy láttam, hogy habár neki is fájt, de egyrészt megkönnyebbült. Fájt mindent hallani, de jobb most megtudni mint később. Mindketten felmentünk a szobánkba, de én elvetemülten kimásztam az ablakomon a tetőre. Igen, szakadó esőben. Nem vagyok az a fajta aki hamar megfázik, és ezt ki is élvezem. Szóval figyeltem a villámokat, és közben elgondolkoztam. Az ég sötét, én meg délután két órakor itt ülök, és áztatom magam. Szép dolgok ezek. Egy villám egészen a földig ért. Kicsit megdöbbentett, és azon kezdtem el filózni, hogy vajon hova csaphatott be? Ugye nem esett semmi bajuk azoknak akik ott voltak? Ha voltak egyáltalán. Apu is úgy tűnt el mint a villám az égről. Egy hatalmas fény aztán bumm, itthogyott.
 Néha az emberek olyanok mint a villámok. Villannak egyet az életedben, le is csapnak, és aztán otthagynak, hogy az általuk okozott vihar kárát takarítsd el te, egyedül. Ha 'kedvesek' akkor még esőt is hagynak, és akkor már áll a bál. Takaríthatsz esőben, fájdalommal a szívedben, és a rend rakás is irtó nehezen megy, mert egy csomó emlékbe botlasz!
          -Kicsim, gyere be mert megfázol!-hallottam anyu hangját a mellettem lévő ablakból.
          -Nem.-feleltem egyszerűen.
Arra számítottam, hogy kiabálni fog velem, de nem. Kimászott anyu is mellém, és átkarolt. Rámosolyogtam. Ez már őszinte volt. Rájöttem, hogy kiléphet bárki az életemből, bármilyen hazug, átlátszó vagy kétszínű ember egy valaki mindig itt lesz nekem. Anyu. Persze ide sorolom Rékát, Sophie-t és Tomast valamint Carlos-t is. Miután kitárgyaltuk apát (of course ez elmaradhatatlan volt:) és anyu kifejtette, hogy 'áldását adja rám es Thomasra' áttért a szülinapomra. Nem, nem akarok semmi nagy 'bulit' csapni. Áthívom Tomast és So-ékat. Anyu erre azt mondta, hogy lesz egy meglepetése. Oké, fogalmam sincs, hogy mire gondolt, de jó lesz. Elállt az eső, és mi meg bementünk, lefürödtünk(anyu az emeleten, és az alsó szinten), és aztán anyu elkezdte tervezni a tortám, én meg So-ékat tárcsáztam, majd Thomas-t. Elmeséltem, hogy apu elment, és ők írtó szomorúak lettek, de én mondtam, hogy ez így van rendjén. Mert így volt. Anyuval nem álltunk meg éjfélig. Elmentünk vásárolni, ez eltartott d.u. háromtól(!) este tízig(!!) és csaptunk egy csajos napot. Éjfélig meg tortákat néztünk, és közben anyu azt találgatta, hogy mit szeretek a Nirvana-ban, tehát átváltottam és One Direction,Demi Lovato,Rihanna,Austin Mahone,JB szólt a továbbiakban. Most meg egy óra van és hallom, hogy anyu azt énekli, hogy 'Live while we're young!'. Átszellemült (:
Hope. x