2013.06.23(vasárnap)
Fergeteges szülinap. Éjjel bármilyen hülye napom is volt megvártam az éjfélt, és persze So hívását. Miközben beszélgettünk a Skype-on bevillant egy ablak. Thomas-é. Sophie-nak mikor mondtam, csak sunyizott, és azt mondta, hogy 'nyissam meg'. Thomas videóhívást indított, és a háttérben a közös számunk szólt. Papa Roach- No matter what. Tom még nem látszott, de nekem már könny szökött a szemembe, és ez még az eleje se volt. Sophie egy laza 'öhmm most mennem kell, Boldog születésnapot, jóéjt, szia!' köszönéssel letette, és gyakorlatilag 'egyedül' hagyott. Amikor rákezdett arra, hogy 'I need you right here, be my side!' Thomas odamászott a laptop elé, és... És énekelt nekem. Soha nem hallottam még énekelni, de ez valami fenomenális volt. Én már javában sírtam, ő meg mosolygott, és a végén egy szívecskét mutatott, majd megszólalt.
-Boldog születésnapot szerelmem!-mondta.
-Köszönöm.-suttogtam, és még mindig patakokban folytak a könnyeim.
-Ne sírj kérlek.-mosolygott a kamerába.- Vagy ennyire borzasztóan énekeltem?
-Neeeeem-nevettem fel.-Csak meghatott.
-Holnap megkapod az igazi ajándékod is, de most megyek aludni, mert hosszú napom lesz holnap.
-Hogy hogy?-értetlenkedtem.
-Említettem, hogy versenyem lesz, deszkás. Nem emlékszel?-kérdezte olyan mosollyal, hogy haragudni is elfelejtettem.
-Akkor ez azt jelenti, hogy...-kezdtem könnyes szemmel.
-Nem, nem lehetek ott, de hidd el, hogy szeretlek!
Őszinte volt, láttam rajta. Letöröltem a könnyeim, és mosolyogtam. Nem akartam, hogy miattam mondja le a versenyt. Miútán elköszöntünk aludni készültem, de anyu bejött. Felköszöntött, és én meg aztán elpanaszoltam naki, hogy Thomas-al mi a helyzet. Anyu titokzatoskodott, és gyorsan elment. Aha. Valamiben sántikálnak.
Másnap reggel úgy ébredtem, hogy Thomas(!!!) jástzik az egyik hajfürtömmel. Ő ott ült az ágyam mellett a 'főnöki' gurulós székemben, és mosolygott. Biztos lehetett egy egészséges vörös színem. Kábé mint egy ráknak.
-Jó reggelt.-mondta, és elengedte a tincset.
-Neked is. Régóta vagy itt?-kérdeztem, és legbelül kicsattantam az örömtől.
-Egy órája.-mondta úgy mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-És a verseny?-tápászkodtam fel, hogy helyet hagyjak magam mellett az ágyon.
-Nincs verseny, csak valamivel le kellett rázzalak, hogy ne húzd ki belőlem az ajándékod kezdőbetűjét sem.- mondta, és egy 'ne haragudj kérlek' mosolyt villantott.
Nem szóltam egy szót se, csak megöleltem. Ő még szorosabban kulcsolta rám a karjait, és éreztem a szeretetét. Miután pár 'Boldog születésnapot és szeretlek' csókot kaptam elmentem a mosdóba, hogy rendbeszedjem magam. Gondoltam, ha már szülinapom van akkor ki sminkelem magam. Ez abból állt, hogy a szememet kihúztam, meg fekete tussal pingáltam valami alíg láthatót. A ruhám is ilyen 'whoa szülinapos vagyok!' lett. Vagyis én annak szántam. Egy fehete pólót vettem fel, amin fehér virágokból álló 'korona' volt, és a közepében az állt, hogy 'I'd rather wear flowers in my hair than diamonds around my neck!' mellé egy fehér short és egy fehér bokacipő valamint egy virágos headband(magyarul nem tudom a nevét:c). Ahogy kiléptem Tom felállt, és elmosolyodott. Felém lépkedett, és karjait a derekam köré fonva bele puszilt a hajamba. Ez azthiszem azt jelenti, hogy tetszetszek neki. Vagy valami hasonló(: Kézenfogva lépkedtünk a lépcsőig, aztán szorított egyet a kezemen, és egy kendővel bekötötte a szemem.
-Ne less!.-suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg.
Lassan mentünk le, és nem lestem. Nem, még a lépcsőt se néztem meg, mert 1. már csukott szemmel is tudok közlekedni 2. megbíztam benne. Mikor leértünk mögém ment, és levette rólam a kendőt. Egy hatalmas csokor rózsa volt ott. 22 fehér és egy fekete. Oda szaladtam, és fel akartam emelni a földről a hatalmas csokrot. Anyu és Tom egymás mellett álltak, és mosolyotak. Nos ahogy fel emeltem a csokrot kiesett beőle egy CD. Gyorsan felkaptam, és megnéztem. Nirvana- Nevermind eredeti kiadás, és nem mostani. Úgy szorongattam mint egy kisgyerek aki most kapta meg a kedvenc játékát, és képtelen elengedni. Anyuék felé szaladtam, és mindkettejüket megöleltem.
-Tetszik a CD?-kérdezte anyu mosolyogva.
-Igen.-vigyorogtam mint a vadalma.-De ez nem mostani, honnan szerezted be?
-Amikor elmentünk a nagyihoz Magyarországra akkor ezért mentünk. Az enyém volt.
-Azta.-boktem ki elkerekedett szemekkel.-Akkor te Nirvana-t hallgattál?
-Igen.
-Köszönöm a rózsákat.-fordultam Tom felé, ő meg rákulcsolta ujjait az enyémekre.
-Ne köszönd. Remélem nem haragszol, hogy 22 fehér lett, és csak egy fekete, de elég hülyén nézett volna ki, hogyha fekete csokorral jövök.-töprengett.
-Nekem így is tetszik.-nézegettem a csokrot.
Aztán jöhetett a reggeli. Általában csak egy kakaót nyomok be, de most kivételt tettem, és gabonapelyhet is ettem. Persze Thomas-al lehetetlen normálisan enni, mert meglökte a kezem amikor szórtam a gabonapelyhet, így egy csomó kiszóródott. Aztán csörgött a telefonja, de kinyomta és az asztalra tette. Folytatta a 'Piszkáljuk Hope-ot miközben enne' akciót, de a telefonja megint csörgött. Megint kinyomta, de mostmár nem piszkált. Mikor harmadjára csörgött idegesen felkapta a telefont, és kiment a hátsókertbe. Anyu kipillantott a konyhapult mögül, és csak a tekintetével kérdezte, hogy 'mi lett?' én meg megvontam a vállam, és végre ehettem. Nem mondom, hogy könnyű volt, mivel eléggé nyugtalanított a tény, hogy Thomas ennyire idegesen ment ki.
-Sajnálom, csak a szüleimre tört valami 'jaj ne a gyerek egyedül van' roham.-mondta és valamennyire meg volt nyugodva, de nem ült le. Eddig nem hallottam semmit Thomas szüleiről, vagy egyáltalán, hogy mi van velük.
-Tom...-néztem rá.-Mi a baj?
Először azt mondta, hogy ez a szülinapom, nem akarja lehúzni a hangulatot, meg 'nem lényeges' de mikor már anyu is kíváncsian fürkészte a konyhából elkezdett mesélni. A szülei elváltak, és az anyukájával élt egészen kilencedik elejéig, de akkor talált magának egy másik férfit, akit Tom nem kedvelt, és úgy döntött, hogy ide költözik Los Angeles-be az apukájához. Az apukája nem akarta látni, mert lett egy felesége, akitől született két kisgyerek, és arra hivatkozott, hogy 'nem bír eltartani ennyi kolyköt'. Thomas nem szólt otthon semmit.
-Más választásom nem maradt, a nagyihoz mentem, akihez gyakorlatilag semmi rokoni szál nem fűz, mivel anyát örökbefogadta. Viszont apa szülei egyszerűen utálnak. Ők el voltak határozva, hogy de nekik lány unoka kell, és mikor megkapták a hírt, hogy fiú lettem látni se akartak. Mióta ezt elmondták én se őket.-mondta, és elég meggyötörtnek látszott.- Viszont Dóra nagyi irtó kedves, és mindenben támogat.-mosolyodott el végre, és ránk pillantott.
Szó nélkül a nyakába borultam, és szorosan megöleltem. Ez azt jelentette, hogy az én családom az övé is. Anyu mosolyogva figyelt bennünket, majd megszólalt.
-Thomas a mi családunk a tied is.-mondta anyu, és akkor jött el az a pillanat, amikor anyu mindkettőnket átölelt, és tudtam, hogy tényleg nagyon kedveli Tom-ot.
Tom azzal az ötlettel jött, hogy menjünk ki egy kicsit sétálni. Mivel sötét felhők gyülekeztek gondoltam veszek magamra egy pólót, de mivel vittem a fényképezőt is beletettem a bazinagy táskájába. Míg én elkészültem anyu és a barátom lent beszélgettek a konyhában. Anyutól elköszöntem egy öleléssel, és indultunk is. Mivel olyan szép volt minden, én előkaptam a gépem, de még nem csináltam képeket, csak a nyakamban lógott. Thomas fogta a kezem, és beszélgettünk. Aztán megpillanottam egy villámot. Thomas ösztönösen elengedte a kezem, én meg fényképezni kezdtem. Egyszercsak azt vettem észre, hogy a szerelmem kényelmesen leült az egyik padra, majd egy cigit húzott elő a zsebéből. Barna haja be volt lőve, és
akkor feltúnt egy dolog amit azonnal megjegyeztem.
-Tom, neked a szemed nem barna?-kérdeztem csodálkozva.
-Vámpír vagyok, és változik a szemem!-mondta suttogva, és az ölébe húzott.
-A vámpíroknak barna meg vörös szemük van, szóval te valami fura lény lehetsz.-nevettem, és átöleltem a nyakát.
-Mivel utálom a szemüveget és visenem kellene kontaktlencsét hordok, és van egy kék is.-magyarázta.-Gondoltam ma jeles esemény van, úgyhogy ezt választottam.
Gyorsan felpattantam az öléből, és a gépemet bekapcsoltam az meg 'lövésre' készen állt, úgyhogy Thomas csodálkozó fejét sikerült lefényképezni. Egyszerűen imádom. Igen, sajnos cigizik, és ezért kicsit haragszom is rá, de most őszintén az legyen a legkevesebb bajom, hogy egy-egy szál cigit elszív... Miután még fényképeztem párat(igen titokban róla is készítettem egy-két képet:) leültem mellé, és néztem ahogy megszívja a nikotin bombát, majd kifújja a füstöt. A füst... Elszáll, de a tüdejében megmarad az a kátrányos anyag. Na ez így van a szerelemmel is néhány esetben. Vegyük úgy, hogy maga a szerelem a cigaretta, és mivel a pár 'függő' fogyasztja a 'szert'. Abban a pillanatban szomjaznak rá, mint a sivatagban bojongó a vízre, de miközben élvezik az ízét a kátrány lerakódik. A kátrány az emlék. Miútán elmúlt a szerelem, elfogyott a 'cigaretta' a pár szátrebben. DE a kátrány marad, ott ragadt a tüdejükben, és nem tudnak vele mit tenni. Megszennyezték magukat, egymást....
-Min töprengsz kinscem?-kérdezte, és szabad kezével megfogta az enyémet.
-Mi lesz, ha bajod lesz tőle?-böktem szomorúan a 'bomba' felé.
-Nem lesz, nem szívok annyit.-mondta, és mélyen a szemembe nézett.-Miattad nem.
Szorítottam egyet a kezén és hálásan pislogtam rá. Ez egy fontos jele annak, hogy szeret, mivel ha az embernek van egy káros szokása arról nem szokik le csak úgy 'ukmukfuk'. Valami oka kell legyen vagy valaki miatt válik meg ettől a rossz dologtól. Lassan vissza kellett induljunk, mert a rakoncátlan esőcseppek versenyezni kezdtek. Én a fényképezőt gyorsan eltettem, és kirángattam a pólóm. Thomas egy határozott mozdulattal a hátára kapott, és mivel nem volt sok hazáig úgy vitt én meg mikor úgy csinált, mintha megbotlott volna visítottam. Baromira élvezte, az más kérdés, hogy én egyáltalán. Mikor az eresz alá értünk azt mondta várjak egy kicsit itt kint. Öt perc múlva Tom anyu kocsikulcsával jött ki. Kitolatott a garázsból, én meg beszaladtam az autóba, és az anyósülésre ültem.
-Hova megyünk-kérdeztem mikor már majdnem kiértünk a városból.
-Meglepetés.-mondta, az utat figyelve, de elmosolyodott.
Hát jó, csak nem ad el vagy hasonló. Jó, ezt én se gondoltam komolyan. Los Angeles külvárosába mentünk, és egy egy emeletes kis ház előtt álltunk meg. A ház fából volt, és a jobb oldala be volt futva borostyánnal. A kerítés szintén fából volt. Miután Thomas bezárta az autót megfogta a kezem, bíztatóan rám mosolygott, én meg csak izgultam. Fogalmam se volt, hogy hova vitt. Amíg meg nem láttam egy nénit aki körülbelül egészen fiatalosnak nézett ki.
-Szia mama!-köszönt kedvesen Tom ezek szerint a nagymamájára, akiaz ajtót nyitotta nekünk.
-Sziasztok.-mosolygott kedvesen.-Gyertek be.
Nem volt sok időnk kint ácsingózni mivel az eső esett még, tehát bementünk. A ház belül is olyan szép volt mint kívül. Egy kis előszoba fogadott ahol szarvas agancs volt felakasztva meg egy fogas, és egy kis szekrény ahová gondolom a cipőket tették. Aztán egy kis kerek helyiség. Furcsa volt, mert valami lépcsőre számítottam, mivel aztán a nappali, majd a konyha volt. Meg balra egy kis szoba, és persze a fürdő mellette. Ahogy a nappaliba mentünk megcsapott a süti illat. Leültünk a kanapéra, és a nagymamája velünk szemben foglalt helyet. Az első tíz percben angolul beszélgettünk, és mikor Tom elment vizet inni a nagyija mondta, hogy ne magázzam meg, hogy csak Dórának hívjam.
-Maga magyar?-kérdeztem, és a szálak kezdtek kuszálódni. Persze magyarul.
-Igen, és ahogy hallom te is.-mosolyodott el boldogan.
-Anyu magyar, apu pedig amerikai.
-Végre valaki akivel beszélhetek rendesen. Thomas képtelen más nyelven tanulni, úgyhogy nem is töröm magam, hogy tanítsam.-nevette el magát, és persze én is nevettem, mert tudom, hogy milyen reménytelen eset tanítani Őt.
-Most engem beszéltek ki ugye?-vágódott le mellénk 'sértődötten'.
-Tulajdonképpen csak annyit mondtunk, hogy nem vagy képes tanulni magyarul.-mondta Dóra.
Ezek után elmesélte, hogy azért jött ide Thomas anyukájával, mert itt azthitte, hogy jobb az élet, és kicsit jobb is volt. De nem sokat mesélt, még annyit, hogy 57 éves, de aztán elment a konyhába.
-Gyere, megmutatom a szobámat.-mondta Thomas, és előre ment. A kis kör alakú helyiség plafonjából egy létrát húzott ki, és azon mentünk fel. Persze Thomas előre engedett. Az egész tetőtér az övé. Három ablak van. Egy az ágya fölött ami a szobája végében volt. Az ágya felett egy könyvespolc amin kb. 20-30 könyv sorakozott. Volt még egy ablak az íróasztala fölött amin a laptopja pihent, és az utolsó ablak pont a lépcsővel szemben. Egyetlen egy poszter volt a szobája falán. Papa Roach. Beljebb mentem, és körül néztem, majd megálltam az íróasztalánál. Egy szimpla, de mégis szép ezüst(!!) keretben volt az első közös képünk, amit So készített. Nem szóltam semmit, de mosolyogva fordultam hozzá. Mikor lementünk Dóra egy kis tortával fogadott amin az állt, hogy 'Boldog születésnapot Hope!' Nagyon örültem neki, és gondoltam készítek pár fényképet. Aha, majdnem. Thomas készített egyet csak rólam, aztán egyet Dórával, végül lett két kép rólunk is.
Visszafelé menet felvettük Sophie-ékat. Mindketten szorongattak valami ajándék alakú dobozt vagy mit, de nem szóltak hozzám. Mikor hazaértünk Thomas visszaparkolta a kocsit, a garázsba, én meg gondoltam bemegyek Carlos-ékkal. A nappaliban egy két emeletes torta fogadott, minek a tetején egy pont ugyan olyan fényképező volt mint az enyém. Ugráltam egy sort, és megköszöntem anyunak mivel ő készítette. Az ajándékokat ide adogatták, én meg nem bontottam meg, mivel a rituálém azt írja elő, hogy majd csak torta evés után. Mindenkivel lett kép (sőt még egy közös is, tiszta jó találmány az állvány:D) és megettük a tortát felbontottam az ajándékokat. Sophie-tól egy One Direction-os könyvet kaptam, magyarul(!!!) aminek nagyon örültem. Ja, igen Directionerek vagyunk mindketten(: Carlos-tól egy karkötőt,lencsevédőt(gyűjtöm őket) és egy doboz gyűjtő dobozos Coca-cola-t kaptam. Lehet tudat alatt gyűjtögető leszek, de azt is gyűjtöm :D Este nyolckor érkeztünk haza Dórától, és So-ék éjfélkor mentek haza. Thomas azt mondta marad segíteni takarítani. Már végeztünk, de ők még mindig lent vannak. Érdekes, megyek megnézem őket (:
Hope .x.
-Boldog születésnapot szerelmem!-mondta.
-Köszönöm.-suttogtam, és még mindig patakokban folytak a könnyeim.
-Ne sírj kérlek.-mosolygott a kamerába.- Vagy ennyire borzasztóan énekeltem?
-Neeeeem-nevettem fel.-Csak meghatott.
-Holnap megkapod az igazi ajándékod is, de most megyek aludni, mert hosszú napom lesz holnap.
-Hogy hogy?-értetlenkedtem.
-Említettem, hogy versenyem lesz, deszkás. Nem emlékszel?-kérdezte olyan mosollyal, hogy haragudni is elfelejtettem.
-Akkor ez azt jelenti, hogy...-kezdtem könnyes szemmel.
-Nem, nem lehetek ott, de hidd el, hogy szeretlek!
Őszinte volt, láttam rajta. Letöröltem a könnyeim, és mosolyogtam. Nem akartam, hogy miattam mondja le a versenyt. Miútán elköszöntünk aludni készültem, de anyu bejött. Felköszöntött, és én meg aztán elpanaszoltam naki, hogy Thomas-al mi a helyzet. Anyu titokzatoskodott, és gyorsan elment. Aha. Valamiben sántikálnak.
Másnap reggel úgy ébredtem, hogy Thomas(!!!) jástzik az egyik hajfürtömmel. Ő ott ült az ágyam mellett a 'főnöki' gurulós székemben, és mosolygott. Biztos lehetett egy egészséges vörös színem. Kábé mint egy ráknak.
-Jó reggelt.-mondta, és elengedte a tincset.
-Neked is. Régóta vagy itt?-kérdeztem, és legbelül kicsattantam az örömtől.
-Egy órája.-mondta úgy mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-És a verseny?-tápászkodtam fel, hogy helyet hagyjak magam mellett az ágyon.
-Nincs verseny, csak valamivel le kellett rázzalak, hogy ne húzd ki belőlem az ajándékod kezdőbetűjét sem.- mondta, és egy 'ne haragudj kérlek' mosolyt villantott.
Nem szóltam egy szót se, csak megöleltem. Ő még szorosabban kulcsolta rám a karjait, és éreztem a szeretetét. Miután pár 'Boldog születésnapot és szeretlek' csókot kaptam elmentem a mosdóba, hogy rendbeszedjem magam. Gondoltam, ha már szülinapom van akkor ki sminkelem magam. Ez abból állt, hogy a szememet kihúztam, meg fekete tussal pingáltam valami alíg láthatót. A ruhám is ilyen 'whoa szülinapos vagyok!' lett. Vagyis én annak szántam. Egy fehete pólót vettem fel, amin fehér virágokból álló 'korona' volt, és a közepében az állt, hogy 'I'd rather wear flowers in my hair than diamonds around my neck!' mellé egy fehér short és egy fehér bokacipő valamint egy virágos headband(magyarul nem tudom a nevét:c). Ahogy kiléptem Tom felállt, és elmosolyodott. Felém lépkedett, és karjait a derekam köré fonva bele puszilt a hajamba. Ez azthiszem azt jelenti, hogy tetszetszek neki. Vagy valami hasonló(: Kézenfogva lépkedtünk a lépcsőig, aztán szorított egyet a kezemen, és egy kendővel bekötötte a szemem.
-Ne less!.-suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg.
Lassan mentünk le, és nem lestem. Nem, még a lépcsőt se néztem meg, mert 1. már csukott szemmel is tudok közlekedni 2. megbíztam benne. Mikor leértünk mögém ment, és levette rólam a kendőt. Egy hatalmas csokor rózsa volt ott. 22 fehér és egy fekete. Oda szaladtam, és fel akartam emelni a földről a hatalmas csokrot. Anyu és Tom egymás mellett álltak, és mosolyotak. Nos ahogy fel emeltem a csokrot kiesett beőle egy CD. Gyorsan felkaptam, és megnéztem. Nirvana- Nevermind eredeti kiadás, és nem mostani. Úgy szorongattam mint egy kisgyerek aki most kapta meg a kedvenc játékát, és képtelen elengedni. Anyuék felé szaladtam, és mindkettejüket megöleltem.
-Tetszik a CD?-kérdezte anyu mosolyogva.
-Igen.-vigyorogtam mint a vadalma.-De ez nem mostani, honnan szerezted be?
-Amikor elmentünk a nagyihoz Magyarországra akkor ezért mentünk. Az enyém volt.
-Azta.-boktem ki elkerekedett szemekkel.-Akkor te Nirvana-t hallgattál?
-Igen.
-Köszönöm a rózsákat.-fordultam Tom felé, ő meg rákulcsolta ujjait az enyémekre.
-Ne köszönd. Remélem nem haragszol, hogy 22 fehér lett, és csak egy fekete, de elég hülyén nézett volna ki, hogyha fekete csokorral jövök.-töprengett.
-Nekem így is tetszik.-nézegettem a csokrot.
Aztán jöhetett a reggeli. Általában csak egy kakaót nyomok be, de most kivételt tettem, és gabonapelyhet is ettem. Persze Thomas-al lehetetlen normálisan enni, mert meglökte a kezem amikor szórtam a gabonapelyhet, így egy csomó kiszóródott. Aztán csörgött a telefonja, de kinyomta és az asztalra tette. Folytatta a 'Piszkáljuk Hope-ot miközben enne' akciót, de a telefonja megint csörgött. Megint kinyomta, de mostmár nem piszkált. Mikor harmadjára csörgött idegesen felkapta a telefont, és kiment a hátsókertbe. Anyu kipillantott a konyhapult mögül, és csak a tekintetével kérdezte, hogy 'mi lett?' én meg megvontam a vállam, és végre ehettem. Nem mondom, hogy könnyű volt, mivel eléggé nyugtalanított a tény, hogy Thomas ennyire idegesen ment ki.
-Sajnálom, csak a szüleimre tört valami 'jaj ne a gyerek egyedül van' roham.-mondta és valamennyire meg volt nyugodva, de nem ült le. Eddig nem hallottam semmit Thomas szüleiről, vagy egyáltalán, hogy mi van velük.
-Tom...-néztem rá.-Mi a baj?
Először azt mondta, hogy ez a szülinapom, nem akarja lehúzni a hangulatot, meg 'nem lényeges' de mikor már anyu is kíváncsian fürkészte a konyhából elkezdett mesélni. A szülei elváltak, és az anyukájával élt egészen kilencedik elejéig, de akkor talált magának egy másik férfit, akit Tom nem kedvelt, és úgy döntött, hogy ide költözik Los Angeles-be az apukájához. Az apukája nem akarta látni, mert lett egy felesége, akitől született két kisgyerek, és arra hivatkozott, hogy 'nem bír eltartani ennyi kolyköt'. Thomas nem szólt otthon semmit.
-Más választásom nem maradt, a nagyihoz mentem, akihez gyakorlatilag semmi rokoni szál nem fűz, mivel anyát örökbefogadta. Viszont apa szülei egyszerűen utálnak. Ők el voltak határozva, hogy de nekik lány unoka kell, és mikor megkapták a hírt, hogy fiú lettem látni se akartak. Mióta ezt elmondták én se őket.-mondta, és elég meggyötörtnek látszott.- Viszont Dóra nagyi irtó kedves, és mindenben támogat.-mosolyodott el végre, és ránk pillantott.
Szó nélkül a nyakába borultam, és szorosan megöleltem. Ez azt jelentette, hogy az én családom az övé is. Anyu mosolyogva figyelt bennünket, majd megszólalt.
-Thomas a mi családunk a tied is.-mondta anyu, és akkor jött el az a pillanat, amikor anyu mindkettőnket átölelt, és tudtam, hogy tényleg nagyon kedveli Tom-ot.
Tom azzal az ötlettel jött, hogy menjünk ki egy kicsit sétálni. Mivel sötét felhők gyülekeztek gondoltam veszek magamra egy pólót, de mivel vittem a fényképezőt is beletettem a bazinagy táskájába. Míg én elkészültem anyu és a barátom lent beszélgettek a konyhában. Anyutól elköszöntem egy öleléssel, és indultunk is. Mivel olyan szép volt minden, én előkaptam a gépem, de még nem csináltam képeket, csak a nyakamban lógott. Thomas fogta a kezem, és beszélgettünk. Aztán megpillanottam egy villámot. Thomas ösztönösen elengedte a kezem, én meg fényképezni kezdtem. Egyszercsak azt vettem észre, hogy a szerelmem kényelmesen leült az egyik padra, majd egy cigit húzott elő a zsebéből. Barna haja be volt lőve, és
-Tom, neked a szemed nem barna?-kérdeztem csodálkozva.
-Vámpír vagyok, és változik a szemem!-mondta suttogva, és az ölébe húzott.
-A vámpíroknak barna meg vörös szemük van, szóval te valami fura lény lehetsz.-nevettem, és átöleltem a nyakát.
-Mivel utálom a szemüveget és visenem kellene kontaktlencsét hordok, és van egy kék is.-magyarázta.-Gondoltam ma jeles esemény van, úgyhogy ezt választottam.
Gyorsan felpattantam az öléből, és a gépemet bekapcsoltam az meg 'lövésre' készen állt, úgyhogy Thomas csodálkozó fejét sikerült lefényképezni. Egyszerűen imádom. Igen, sajnos cigizik, és ezért kicsit haragszom is rá, de most őszintén az legyen a legkevesebb bajom, hogy egy-egy szál cigit elszív... Miután még fényképeztem párat(igen titokban róla is készítettem egy-két képet:) leültem mellé, és néztem ahogy megszívja a nikotin bombát, majd kifújja a füstöt. A füst... Elszáll, de a tüdejében megmarad az a kátrányos anyag. Na ez így van a szerelemmel is néhány esetben. Vegyük úgy, hogy maga a szerelem a cigaretta, és mivel a pár 'függő' fogyasztja a 'szert'. Abban a pillanatban szomjaznak rá, mint a sivatagban bojongó a vízre, de miközben élvezik az ízét a kátrány lerakódik. A kátrány az emlék. Miútán elmúlt a szerelem, elfogyott a 'cigaretta' a pár szátrebben. DE a kátrány marad, ott ragadt a tüdejükben, és nem tudnak vele mit tenni. Megszennyezték magukat, egymást....
-Min töprengsz kinscem?-kérdezte, és szabad kezével megfogta az enyémet.
-Mi lesz, ha bajod lesz tőle?-böktem szomorúan a 'bomba' felé.
-Nem lesz, nem szívok annyit.-mondta, és mélyen a szemembe nézett.-Miattad nem.
Szorítottam egyet a kezén és hálásan pislogtam rá. Ez egy fontos jele annak, hogy szeret, mivel ha az embernek van egy káros szokása arról nem szokik le csak úgy 'ukmukfuk'. Valami oka kell legyen vagy valaki miatt válik meg ettől a rossz dologtól. Lassan vissza kellett induljunk, mert a rakoncátlan esőcseppek versenyezni kezdtek. Én a fényképezőt gyorsan eltettem, és kirángattam a pólóm. Thomas egy határozott mozdulattal a hátára kapott, és mivel nem volt sok hazáig úgy vitt én meg mikor úgy csinált, mintha megbotlott volna visítottam. Baromira élvezte, az más kérdés, hogy én egyáltalán. Mikor az eresz alá értünk azt mondta várjak egy kicsit itt kint. Öt perc múlva Tom anyu kocsikulcsával jött ki. Kitolatott a garázsból, én meg beszaladtam az autóba, és az anyósülésre ültem.
-Hova megyünk-kérdeztem mikor már majdnem kiértünk a városból.
-Meglepetés.-mondta, az utat figyelve, de elmosolyodott.
Hát jó, csak nem ad el vagy hasonló. Jó, ezt én se gondoltam komolyan. Los Angeles külvárosába mentünk, és egy egy emeletes kis ház előtt álltunk meg. A ház fából volt, és a jobb oldala be volt futva borostyánnal. A kerítés szintén fából volt. Miután Thomas bezárta az autót megfogta a kezem, bíztatóan rám mosolygott, én meg csak izgultam. Fogalmam se volt, hogy hova vitt. Amíg meg nem láttam egy nénit aki körülbelül egészen fiatalosnak nézett ki.
-Szia mama!-köszönt kedvesen Tom ezek szerint a nagymamájára, akiaz ajtót nyitotta nekünk.
-Sziasztok.-mosolygott kedvesen.-Gyertek be.
Nem volt sok időnk kint ácsingózni mivel az eső esett még, tehát bementünk. A ház belül is olyan szép volt mint kívül. Egy kis előszoba fogadott ahol szarvas agancs volt felakasztva meg egy fogas, és egy kis szekrény ahová gondolom a cipőket tették. Aztán egy kis kerek helyiség. Furcsa volt, mert valami lépcsőre számítottam, mivel aztán a nappali, majd a konyha volt. Meg balra egy kis szoba, és persze a fürdő mellette. Ahogy a nappaliba mentünk megcsapott a süti illat. Leültünk a kanapéra, és a nagymamája velünk szemben foglalt helyet. Az első tíz percben angolul beszélgettünk, és mikor Tom elment vizet inni a nagyija mondta, hogy ne magázzam meg, hogy csak Dórának hívjam.
-Maga magyar?-kérdeztem, és a szálak kezdtek kuszálódni. Persze magyarul.
-Igen, és ahogy hallom te is.-mosolyodott el boldogan.
-Anyu magyar, apu pedig amerikai.
-Végre valaki akivel beszélhetek rendesen. Thomas képtelen más nyelven tanulni, úgyhogy nem is töröm magam, hogy tanítsam.-nevette el magát, és persze én is nevettem, mert tudom, hogy milyen reménytelen eset tanítani Őt.
-Most engem beszéltek ki ugye?-vágódott le mellénk 'sértődötten'.
-Tulajdonképpen csak annyit mondtunk, hogy nem vagy képes tanulni magyarul.-mondta Dóra.
Ezek után elmesélte, hogy azért jött ide Thomas anyukájával, mert itt azthitte, hogy jobb az élet, és kicsit jobb is volt. De nem sokat mesélt, még annyit, hogy 57 éves, de aztán elment a konyhába.
-Gyere, megmutatom a szobámat.-mondta Thomas, és előre ment. A kis kör alakú helyiség plafonjából egy létrát húzott ki, és azon mentünk fel. Persze Thomas előre engedett. Az egész tetőtér az övé. Három ablak van. Egy az ágya fölött ami a szobája végében volt. Az ágya felett egy könyvespolc amin kb. 20-30 könyv sorakozott. Volt még egy ablak az íróasztala fölött amin a laptopja pihent, és az utolsó ablak pont a lépcsővel szemben. Egyetlen egy poszter volt a szobája falán. Papa Roach. Beljebb mentem, és körül néztem, majd megálltam az íróasztalánál. Egy szimpla, de mégis szép ezüst(!!) keretben volt az első közös képünk, amit So készített. Nem szóltam semmit, de mosolyogva fordultam hozzá. Mikor lementünk Dóra egy kis tortával fogadott amin az állt, hogy 'Boldog születésnapot Hope!' Nagyon örültem neki, és gondoltam készítek pár fényképet. Aha, majdnem. Thomas készített egyet csak rólam, aztán egyet Dórával, végül lett két kép rólunk is.
Visszafelé menet felvettük Sophie-ékat. Mindketten szorongattak valami ajándék alakú dobozt vagy mit, de nem szóltak hozzám. Mikor hazaértünk Thomas visszaparkolta a kocsit, a garázsba, én meg gondoltam bemegyek Carlos-ékkal. A nappaliban egy két emeletes torta fogadott, minek a tetején egy pont ugyan olyan fényképező volt mint az enyém. Ugráltam egy sort, és megköszöntem anyunak mivel ő készítette. Az ajándékokat ide adogatták, én meg nem bontottam meg, mivel a rituálém azt írja elő, hogy majd csak torta evés után. Mindenkivel lett kép (sőt még egy közös is, tiszta jó találmány az állvány:D) és megettük a tortát felbontottam az ajándékokat. Sophie-tól egy One Direction-os könyvet kaptam, magyarul(!!!) aminek nagyon örültem. Ja, igen Directionerek vagyunk mindketten(: Carlos-tól egy karkötőt,lencsevédőt(gyűjtöm őket) és egy doboz gyűjtő dobozos Coca-cola-t kaptam. Lehet tudat alatt gyűjtögető leszek, de azt is gyűjtöm :D Este nyolckor érkeztünk haza Dórától, és So-ék éjfélkor mentek haza. Thomas azt mondta marad segíteni takarítani. Már végeztünk, de ők még mindig lent vannak. Érdekes, megyek megnézem őket (:
Hope .x.
