It's so complicated....

2013.06.07(Péntek)

Irtó régóta nem írtam. Sajnálom.Nem volt időm igazán, mert ujjabb problémák akadtak az osztályban. Múlt félévben kitört az ajtó, és nem rakták helyesen vissza. Ennek következtében teljesen kitört, és mostmár még ép kilincs se működik. Most ébredt fel az oszi, hogy kellene venni egy újat, de senkinek nincs rá kedve, mert ugyebár Lana és a másik csávó be nem hozná a pénzt. Na de itt nem a pénzzel van a gond, hanem azzal, hogy eztán egy páran röhögnének a markukba. Ennyit a kis 'tökéletes' osztályomról.
Ami pedig Thomas-t illetni... Ezen a héten olyan szemét volt, hogy be se dugta a suliba az orrát. De ma ahogy jöttem ki a suliból engem várt a kapunál. Megpróbálom leírni ami történt, de nagyon nehéz lesz.
  -Vajon kihez jött?-kérdeztem suttogva So-tól majd húztam egyet a táskám szárán ami csak a fél vállamon lógott.
  -Nem tudom, de gyere, nehogy össze ess itt nekem!-mondta látszólag komolyan, és szorított egyet a karomon.
Lassan mentünk, én meg próbáltam nagyokat lélegezni. Igazából bazi nehéz volt, de valahogy sikerült stabilizálni a lélegzésem, és még el se ájultam. Mondom még...
  -Sziasztok lányok!-köszönt elég normálisan.
  -Csá.-rendezte le flegmán So, és mentünk tovább. Jobban mondva megrántott, és nekem is mennem kellett.
Nem értem miért tette ezt. Még meg se szólalt, és ő meg elrángat onnan és flegmázik vele. Oké, hogy nekem akar jót, de akkor is már! Nem szóltam semmit, de Sophie tudhatta miért vagyok ilyen. Lassan lépegettünk a hűvös részen, és akkor... És akkor hallottam, hogy valaki trappol.
  -Hope légyszíves állj meg!-kiabált utánam Tom.
Sophie nem tudott mit mondani, csak mosolygott, és oldalba bökött, mert látta rajtam, hogy az összes vér kifut a fejemből. Egy erőltetett mosoly eresztettem, és ránéztem So-ra aki csak bólintott egyet. Komolyan, ha csak pislantok azt is megérti! Tom egyre csak közeledett Sophie pedig ott hogyott. Kicsit féltem. Nem is, inkább nagyon.
  -Hope beszélni szeretnék veled.-mondta miután mellém ért, és kicsit még zihált.
  -Tessék, itt vagyok.-próbáltam kicsit durvábban beszélni vele. Megbántott.
  -Kérlek ne itt beszéljünk, menjünk el a parkba ami itt közel van.
Pontosan nem tudtam hova akar menni, de kezdtem érezni a pillangókat. Mi a fenéért estem bele menthetetlenül? Mellettem jött, de egy szót se szóltunk, csak néha rám pillantott, de én semmit nem szóltam. Végül elérkeztünk abba a parkba ahová akart vinni. Eddig még nem jártam arrafelé, de tetszett. Nem volt ott sok ember, de mégis olyan kellemes hangulata volt az egésznek. Tom hirtelen lehuppant egy padra, és az én csuklómat is megfogta, hogy lehúzzon.
  -Hope nézz rám kérlek.-mondta, de én csak a földet bámultam. Tudtam, ha ránézek annak nem lesz jó vége...-Hope kérlek!-mondta, és már szinte könyörgött. Nem tudott többet várni, és éreztem, ahogy kezét az állam alá csúsztatja.
Lassan emeltem rá szemeim, de így is azt hiszem meglátta benne amit nem kellett volna. Azok a barna szemek... Fogalmam sincs miért tud ennyire megigézni velük.
  -Tudom, hogy megbántottalak, és sajnálom.-kezdte el mondanivalóját, én meg elkaptam a fejem.- Tudom, hogy hallottál rólam egy két dolgot.
  -Igazak is?-kérdeztem még mindig a 'csodás' pázsitot tanulmányozva.
  -Igen. Részben. Tudom, hogy azt is hallottad, hogy nem szeretlek.-itt egy nagyot sóhajtott, majd ő is lenézett valahová.- Fogalmam sincs, hogy hogy magyarázzam ezt el neked.-Felém fordította a fejét, és úgy beszélt.- Eleinte te is csak egy lánynak tűntél a sok közül, de teltek a napok, és egyre jobban kezdtelek megismerni. Emlélszel mikor volt barátnőm?
Egy aprót bólintottam, és próbáltam igazán nem elsírni magam. Fájt erről beszélni, de még hallani is. Olyan sokat szenvedtem akkor...
  -Szóval nem is szerettem igazán, csak gondoltam, majd így hajlandó leszel beszélni velem, és bevallod nekem, hogy szeretsz.
  -Te arra vártál, hogy ÉN valljam be neked?-kérdeztem, és szerintem jogosan, felháborodtam.
  -Igen, de kérlek várj.Aztán rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Nem is tettem semmit, csak amikor melléd ültem németen, akkor beszélgettünk. Akkor jöttem rá, hogy te tényleg más vagy, de eddig nem mertem neked mondani semmit, mert azt hittem te nem így érzel.
El se hittem, hogy ez velem történik meg. Bevallotta, hogy szeret. Hát lehet, hogy az a fény ami kialudt megint  kigyulladt? Tom nem szólt semmit. Megfogta a kezem, és felhúzott a padról, de aztán sem engedte el a kezem, hanem sétáltunk. Kéz a kézben. Lehet öt percig is tartott mire feleszméltem.
  -Tom kérdezhetek valamit?-néztem rá, ő meg csak bólintott egyet, és rám nézett a Fullcap-je alól.- Szóval miért pont engem választottál?
  -Egyszerű!-húzta szemtelen félmosolyra a száját- mert szeretlek!
Abban a pillanatban esküszöm, senki nem létezett, csak ő meg én. Kimondta. Szeret. Miután látta, hogy kezdek írtóra zavarba jönni levette a sapiját, és a fejemre húzta. Ja és vigyázott a hajamra is :)
  -Na most gyere csak!-szorított egyet a kezemen, és sietősebbre vette a figurát.
  -Hová?-kérdeztem, és kezdtem félni. Nem volt okom rá. Hazafelé mentünk.
  -Hope jön a vihar, még a végén megfázol. Gyerünk siess!-mondta, és azt hitte hatni fog rám, de eléggé elfáradtam. Hirtelen felindulásból az ölébe kapott, és úgy vitt egy ideig. Jót nevettünk mindketten.
  -Nem vagyok nehéz?-kérdeztem tőle.
  -Most ugye nem arra gondolsz, hogy kövér vagy?-kérdezte. A francba olvas a gondolataimban!- Hope nekem te akkor is tökéletes lennél, ha kövér lennél, de nem vagy az.- mondta.
Az út további részén olyan dolgokról folyt a beszélgetés mint:'Green Day vagy Nirvana?' valamint 'Adidas vagy Supra?' és ehez hasonlók. Mondtam neki, hogy ne kísérjen haza, de azt mondta, hogy már túl sötét van , és haza akar kísérni mindenképpen.
  -Hát itt lennénk.-jelentettem ki a házra mutatva.
  -Gondolom ez még kelleni fog.-nyújtotta át a táskám.
  -Igen, köszönöm. Neked meg ez-vettem volna le a sapit, de nem engedte.
  -Ugyan, ajándék tőlem.-mosolygott rám.-Viszont sietek, mert elkap az eső.
  -Oké, szia!- köszöntem, ő meg elfordult. Őszintén eléggé elszomorodtam, azt hittem legalább egy puszit kapok. A kapu felé vettem az irányt, de valaki hátulról megölelt.
  -Azt hitted ennyivel megúszod?- suttogta a fülembe.- Hát nem!- húzta félmosolyra a száját. Magával szembe fordított, és megsímogatta az arcom. Csak figyeltem minden egyes mozdulatát. Lassan megállapodott a keze arcom jobb oldalán, és lassan közelített felém. Megcsókolt. Azok a pillangók... Eléggé hoszzúra sikeredett, de hazudnák ha azt mondanám, hogy nem élveztem... Kinyitottam a szemem, és még mindig mosolygott. Olyan édesen.
  -Mostmár tényleg megyek, mert elkap a vihar. Ráadás pedig nem jár!-mondta komolyan, de aztán kaptam mégy egy afféle 'búcsú csókot'.
Most olyan tíz felé járhat az idő, és már beszéltem So-val akit lelki szemeimmel láttam ugrándozni, de sajnos nem jött át nállam aludni, mert segítenie kell holnap otthon. Még Rékával kell beszéljek, de még nincs fent sajnos. Anyu örült neki, és azt mondta, hogy végre látni lehet rajtam az igazi boldogságot.
És ami még újdonság. A telefonom két percenként csörög... <3
Hope xx.